Közéleti est: a provokációnak nem szabad felülni

A Hír TV Péntek 9 műsorának műsorvezetői voltak a vendégei a csütörtöki közéleti beszélgetésnek, amelyen többek között előkerült az Európai Parlamenti választás tétje, az ellenzék viselkedéskultúrája, és az is, hogyan viszonyuljanak a választók ahhoz, ha Makóra is beköltözik az ellenzék agresszív provokációja.

Több mint két órás, kötetlen beszélgetés alakult ki a Korona Konferencia Központ földszinti termében csütörtök este, ahol a Fidesz makói szervezetének Közéleti estjén ezúttal Gajdics Ottó és Szentesi Zöldi László voltak a vendégek.

A beszélgetésen számos aktuálpolitikai kérdés felmerült, például az Európai Parlamenti választások tétje is, amellyel kapcsolatosan Szentesi Zöldi László kiemelte, a bevándorláspárti és a bevándorlás ellenes erők talán még soha nem kerültek ennyire nyíltan szembe egymással, ezért azt kell elsősorban megérteni, hogy a választás nem a Fideszről szól, vagy annak politikusairól, hanem a magyarok, és Európa sorsáról.

A szavazattal nem jót teszünk valakivel, vagy büntetünk politikusokat. Önmagunkról fogunk dönteni, és jó döntést kell hozni, azért, hogy az unokáink száz év múlva Arany Jánost anyanyelven olvassák. – hangsúlyozta az újságíró.

Szentesi Zöldi az ellenzéki tüntetések kapcsán elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy spontán események láncolata zajlott le, a nyugati felkérés teljesen nyilvánvaló. Ám míg például Trockijról, Zinovjevről vagy Leninről legalább azt el lehet mondani, hogy tehetséges ügynökök voltak, ugyanerről Bangóné Borbély Ildikó, Fekete Győr András, vagy Gulyás Márton esetében erről már nincs meggyőződve. A tüntetések így megmaradnak a „pancser puccs” szintjén.

Az ellenzéki politikusok együttműködésével kapcsolatban Gajdics Ottó hangsúlyozta, teljesen félreértik az összefogás lényegét, és nem veszik figyelembe, hogy erre semmi esély nincsen, mert annyira másként gondolják a semmit, hogy képtelenek lesznek megegyezni.

– Mindig azt hallom az általam nagyra becsült elemzőktől és politológusoktól, hogy a választási matek az nem olyan, mint az összeadás. Nem úgy működik, hogy van 5 százaléka a DK-nak, 7 százaléka az MSZP-nek, 10 százaléka a Jobbiknak, és ha ezeket ügyesen egybe tereljük akkor az 22 lesz. Lehet, hogy nem lesz még 5 sem, mert egész egyszerűen a választók nem veszik be ezt az ide-oda játékot. – hozott fel egy példát Gajdics Ottó.

Az újságíró-műsorvezető szerint ezért a hagyományos értelemben vett, pártok közötti összefogás elképzelhetetlen, ám ettől még a technikai koalíció veszélye fennáll, ami nem szól másról, mint hogy a pártelitek büdös pártirodák mélyén kisakkozzák, hogy ki legyen az egyetlen jelölt akit mindenki támogat a háttérből, a többi pedig csak indul, de nem kampányol.

Az ellenzéki szavazók számára viszont fel kell tenni a legfontosabb kérdést: rendben van, fogjatok össze, állítsatok csak egy jelöltet mindenütt, győzzétek le a Fidesz jelöltjét, de arra tudtok-e bármi értelmeset mondani, hogy mi lesz másnap?

Mert erre a kérdésre eddig csak egy őszinte válasz érkezett Gajdics Ottó szerint, amikor Gyurcsány Ferenc elszólta magát, hogy káosz lesz. Ő pontosan tudja, hogy a győzelem után a következő pillanatban rögtön egymás torkának esnek.

A Közéleti Esten részt vett Lázár János is, aki elsősorban arra volt kíváncsi az újságíróktól, hogy szerintük mit tegyenek a Fidesz szavazói és politikusai, ha az ellenzék Makóra is behozza a folyamatos, agresszív provokálást, amit már Budapesten és a Parlamentben meg lehetett tapasztalni.

A térség országgyűlési képviselőjének kérdésére Gajdics Ottó elmondta, azt látja, hatalmas az igény, hogy provokációt ne tűrjék, mert amit az ellenzék művel, az olyan mértékben megy túl minden határon, hogy az emberek többsége úgy gondolkodik, ezt nem szabad tűrni.

– Elképesztő, hogy mikre kell felkészülni, de nem szabad megijedni, nem szabad azt gondolni, hogy azért mert ő agresszív, mert hangos, mert úgy adja elő a saját meggyőződését, hogy azon kívül semmi más nem létezhet, akkor az így van. Meg kell tanulni mindenféle provokációt higgadtan viselni, semmiféleképpen nem helyes, ha felülünk a provokációnak, mert akkor ők győznek. – hangsúlyozta az újságíró.

Hozzátette: azoknak nagy része például, akik most forradalmat, diktatúrát kiabálnak, fogalma sincs róla, hogy milyen az, amikor az ember mellett elsül egy gépfegyver, amikor valaki a golyótól holtan rogy össze, mert ilyeneket csak filmen láttak.

– A hülyét nyugodtan lehet hülyének nevezni, egyet nem szabad, átvenni azt az agresszivitást, amit próbálnak mindennapossá tenni. – nyomatékosította Gajdics Ottó.

Forrás: makohirado.hu