Boros Bánk Levente

A párt nélküli politikusok gyülekezeteként tekint az elemző Márki-Zay Péter új formációjára, mely vasárnap bont zászlót Budapesten. A Mindenki Magyarországa Mozgalom és vezetői bolsevista, kommunista trükköket alkalmaznak, és a befektetett munkát megspórolva az ellenzéki pártok hátán akarnak a bársonyszékbe kapaszkodni – állítja Boros Bánk Levente. Nagyinterjúnk a Médianéző igazgatójával.

Országszerte egyre több fórumot tart a Márki-Zay Péter elnök és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), mely február 24-én Budapesten bont hivatalosan zászlót. Márki-Zay tavaly az országgyűlési választás után azt mondta, a nép leváltotta az ellenzéket, később egy új jobbközép párt megalapításával haknizott, végül névlegesen egy mozgalmat hozott létre. Ön szerint valójában, azaz működését és céljait tekintve újabb ellenzéki párttal kell-e számolnunk, illetve hol a helye a jelenlegi ellenzéki térben a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak?

Alapvetően a párt nélküli politikusok formációjaként tekintek rá. Ezzel együtt nem zárhatjuk ki, hogy pártot kívánnak belőle létrehozni. Márki-Zay Péter láthatóan azt vette a fejébe, hogy valamiféle mozgalom égisze alatt beejtőernyőzik egy elképzelt, nagy ellenzéki összefogás élére. Az elmúlt években nem egyszer fordult elő, hogy önjelölt politikusok pártokat próbáltak gründolni, ám az összes ilyen kísérlet csúfos kudarcba fulladt. A „bohócforradalom” két alakja, Árok Kornél és Kónya Péter, illetve hasonszőrű társaik rövid ideig az újságok címoldalára kerültek: amiből azt a következtetést vonták le, hogy ők hozzák el a kormányváltást, és a percnyi hírnév dicsfényében sütkérezve politikai ambíciókat kezdtek el dédelgetni. Márki-Zay is ebben a cipőben jár, hisz nem veszi észre, hogy a tavalyi megválasztásakor csupán eszköze volt a kormányellenes ellenzéki összefogásnak, és csak a csillagok nagyon kedvező együttállása eredményezte a győzelmét. Úgy tűnik, elbízta magát, és nem is kicsit.

Márki-Zay folyamatosan arról beszél, hogy ők nem új ellenzéki pártot hoztak létre, hanem az ellenzéki pártokat akarják segíteni, miközben úgy tűnik, mintha kvázi zsarolni akarnák őket, hogy egyetlen jelöltet állítsanak a kormánypártok indulóival szemben ősszel az önkormányzati választásokon. Ön szerint hogyan reagálnak majd erre az új kihívásra az ellenzéki pártok? Partnert vagy konkurenciát látnak az MMM-ben?

A már bevett és intézményesített pártok általában nem nézik jó szemmel, ha újabb formációk alakulnak ugyanazon a térfélen, esetünkben a kormányellenes balliberális oldalon. A torta ugyanis nagyjából adott, és senki sem szeretne abból kisebb szeletet kihasítani magának. Véleményem szerint ennek okán több ellenzéki párt inkább konkurenciát láthat bennük, mint megoldást.

Milyen esélyekkel rajtol ma Magyarországon egy olyan politikai formáció, melynek alapítói-vezetői között a balliberális médiaügyvéd Magyar Györgytől kezdve az ex-KNDP-s Lukácsi Katalinon és a pártszédelgő Mellár Tamáson át Bod Péter Ákosig és Elek Istvánig jobbára olyan szereplők találhatók, akik egyrészt ideológiailag rendkívül különbözőek, másrészt ilyen vagy olyan okokból kibuktak a politika fősodrából?

A párt nélküli politikusok gyülekezete vezetőinek egy része önjelölt, a másik részük pedig sértett vagy bukott politikus. Úgy tűnik, mindazok próbálnak meg tovább összefogni, akik máshová nem fértek be vagy valahonnan kibuktak. Az ilyen típusú együttműködés általában kevés sikerrel kecsegtet. Elég, ha csak Hadházy Ákost említem, aki eddig minden politikai formációból kihullott. Márki-Zaynak ugyan hivatalosan nincs ilyen előtörténete, de tudjuk, hogy alapvetően a Jobbik támogatásával került a polgármesteri székbe. Önjelölt prófétákkal és világmegváltókkal tehát tele van a padlás, de ebből még nem lesz politikai eredmény.

Az MMM elnöke szerint „az összefogás az Orbán-rendszer Achilles-sarka”, ezért is beszélt róla hosszasan évértékelőjében a miniszterelnök. Az ellenzéki táborban évek óta vissza-visszatér az összefogásmantra – valóban csodafegyver lehet-e a Jobbiktól a DK-ig ívelő összeborulás akár az önkormányzati választásokon, akár 2022-ben a parlamenti választásokon?

Akkor lenne ennek realitása, ha kormányváltó hangulat uralkodna az országban, ám jelenleg nem ez a helyzet. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, mikor és hol vezetett sikerre az összefogás, például 2015-ben Veszprémben és 2018-ban Hódmezővásárhelyen. Egyébként meg vagyok győződve, még egyszer azonos körülmények között ugyanez a választás nem ilyen végeredményt hozna Vásárhelyen sem. Ezzel együtt ki más mondja, mint Márki-Zay Péter, hogy összefogásra van szükség, mikor hivatalosan ennek köszönhetően választották meg? Ugyanakkor Hódmezővásárhelyről országos politikát csinálni infrastruktúra és pártok nélkül nem lehet. Ez a kísérlet ahhoz hasonlít, mintha egy pénteki esti, a haverokkal lejátszott sörmeccs után a győztes meg akarná mondani a Barcelonának, hogy milyen taktikát kell alkalmazni. Márki-Zay esetében komoly kompetenciabeli hiányokat vélek felfedezni.

Az MMM vezetői, Márki-Zay és unokatestvére, Hadházy folyamatosan arról beszélnek, hogy aki kimarad az ellenzéki egységből, összefogásból, az konkrétan nem igazi ellenzéki, vagyis áruló. Így címkézik a Mi Hazánk Mozgalmat, de az LMP-ről is kritikusan nyilatkoznak. Jogosan nevezik-e árulónak azt az ellenzéki pártot, mely az önkormányzati vagy a parlamenti választásokon nem akar összefogni a többiekkel?

Ez nem más, mint a régi bolsevista trükk. A kommunisták úgy jutottak hatalomra a második világháborút követően, hogy magukon kívül mindenkit fasisztának bélyegeztek. Hasonlóval szembesülünk most is, aminek a rákfenéje mégiscsak az, hogy másnak a hátán akarnak felmászni és politikai pozíciót fogni. Vagyis a Mindenki Magyarországa Mozgalom úgy képzeli el, hogy a pártok készítsék elő a terepet, végezzék el a munkát, fogjanak össze, aztán majd ők megmentőként megérkeznek, és beülnek a bársonyszékbe irányítani. Ez finoman szólva sem elegáns megoldás, a politikában nem lehet megspórolni a munkát, különben a nagy szavakon kívül semmilyen eredmény sem születik.

Hogyan értékeli, hogy Márki-Zay sajtónyilatkozataiban nem határolódik el a Jobbik azon antiszemita, rasszista botrányaitól, melyek az utóbbi hetekben napvilágra kerültek, sőt, a Fideszt és a Mi Hazánk Mozgalmat nevezi rasszista pártoknak?

Ebben a tekintetben Márki-Zay és a többi elvtelen ellenzéki politikus a klasszikus kettős mércét alkalmazza: azt gondolják, ha valaki kormányellenes, annak mindent el kell nézni. Nem úszhatják azonban meg, hogy el kelljen számolniuk a saját lelkiismeretükkel és választóikkal. Márki-Zaynak azonban jelen pillanatban leginkább saját városával van elszámolnivalója, hiszen lehet, hogy országos ambíciókat dédelget, de nincs valós országos súlya és jelenléte.

Boros Bánk Levente

Az MMM elnökét a jobboldali sajtóban és a kormánypártok részéről nem egyszer jellemezték Soros György emberének, migrációpárti politikusnak, miközben a polgármester a Fideszre mutogat a letelepedési kötvények miatt. Ön szerint az ő politikája, illetve mozgalmának tevékenysége mennyiben áll összhangban Soros György migrációs terveivel és a brüsszeli bevándorláspolitikával?

E téren is a régi kommunista taktikát alkalmazza: az ellenségem ellensége a barátom. Ez érhető tetten a Jobbikkal való kokettálásban és a Soros-kérdésben is. Attól függetlenül, hogy van-e direkt kapcsolat Márki-Zay és Soros-hálózat között – amire lehet, hogy sose derül fény –, mindkettő ugyanazt a célt fogalmazza meg: Orbán Viktor és a Fidesz leváltását, ami szoros érdekközösséget jelent. Márki-Zay és Soros lehetőségei és befolyása között értelemszerűen hatalmas szakadék tátong, ám Soros szempontjából Márki-Zay egy tökéletes eszköz arra, hogy zavart keltsen Magyarországon, és megpróbálja Orbánt, illetve a Fideszt kibillenteni a hatalomból. A sorosi globális célok és magyarországi célok szempontjából Márki-Zay nem más, mint egy tökéletes paraszt a sakktáblán.

Márki-Zay nyilvános szereplései alkalmával rendszeresen és visszatérően arról beszél, fennáll az elméleti lehetősége, hogy forradalom söpri el az Orbán-rendszert, és adott esetben a Fidesz vezető politikusai is lógni fognak, ha a kormánypártok nem változtatnak a tevékenységükön. Ezek alapján hogyan rajzolná meg az ő politikusi arcélét, és mennyire vevő a magyar társadalom az erőszakos kormánybuktatással való fenyegetésre?

A kormányellenes megmondóemberek közül többen vizionáltak már forradalmat: az a közös bennük, hogy véleményburokban élnek. Csak olyanokkal találkoznak, akik annyira elégedetlenek, hogy még azt is el tudnák képzelni, hogy forradalmat csináljanak. A közvélemény-kutatási adatok, pláne a tavalyi választási eredmények azonban nem azt igazolják, hogy erre bármiféle igény lenne ma Magyarországon. A „forradalmár” Márki-Zay Péter tehát saját vágyait vetíti ki, ám ezek távol állnak a valóságtól és a megvalósíthatóságtól. Szeretném felhívni a figyelmet: Márki-Zaynak komoly nyilvánosságbeli konkurenciával kell megküzdenie. Nehéz úgy a címlapokra kerülni, hogy Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó durva helyesírási hibákkal ellopják a show-t. Nagyot kell mondani ahhoz, hogy valaki bekerüljön a hírekbe. Túl sokan vannak az ellenzéki oldalon, Márki-Zaynál jelentősebb és erősebb politikai tényezők, lásd a parlamenti pártok. A vásárhelyi polgármester gründolt egy néhány emberből álló mozgalmat, aminek a politikai jelentősége – már bocsánat – azzal egyenértékű, mintha a baráti társaságommal összegyűlnénk, és követelnénk, hogy mondjon le a kormány. Ebből a pozícióból nyilvánvalóan rá kell licitálnia a konkurenciára, hogy egyáltalán láthatóvá váljon, és olyannak tűnjön, mint akinek van potenciálja a politikát formálni – miközben nincs.

Ön szerint hogyan befolyásolhatja Márki-Zay hódmezővásárhelyi elfogadottságát, hogy láthatóan országos politikai karriert igyekszik építeni a városa ügyeinek intézése helyett?

Teljesen nyilvánvaló, hogy ugródeszkának használja Hódmezővásárhelyt. Az utóbbi időszakban is többet van távol a városától, mint odahaza, ami nem a legszerencsésebb ómen. Ahelyett, hogy választóival, helyi közösségével törődne, kormányellenes fórumokat tart Székesfehérvártól kezdve Szigetszentmiklóson, Kaposváron át Budapestig. Természetesen a vásárhelyieknek kell majd eldönteniük, mennyire szimpatikus számukra az a politikus, aki saját nagypolitikai karrierje érdekében szélmalomharcokat vív, és kormányt akar buktatni ahelyett, hogy városa érdekében az együttműködést keresné a kabinettel. Láttunk már ugyanebben a régióban egy olyan politikust, aki hasonlóval kísérletezett: őt Botka Lászlónak hívják. Botka – ellentétben Márki-Zayval – már letett valamit az asztalra, amikor megpróbált kilépni a nagypolitikai porondra, ennek ellenére rendkívül gyorsan belebukott országos ambícióiba. Pedig még egy párt is állt mögötte, nem néhány ember, mint Márki-Zay mögött.

Miként hathat Márki-Zay Péter politikusi megítélésére, hogy tavaly első fokon három polgári perben is elmarasztalták hazudozásért, a családi otthonszülési vállalkozása kapcsán pedig számos kétes, problémás ügy ütötte fel a fejét?

Ahogy az előbb említettem, Márki-Zay rá van szorulva a nagyotmondásokra, hogy minimális figyelmet szerezzen: jelentős részben ennek tudhatjuk be, hogy kénytelen olyan állításokkal is előrukkolni, melyek nem felelnek meg a valóságnak. Ilyen szempontból óhatatlanul beleesik a saját maga által ásott csapdákba. Ami ezeket a pereket és a családi bábacég körüli kétes ügyeket illeti, nyilvánvalóan egy politikusnak sem tesznek jót a botrányok, a sok negatív reklám hitelességi problémákat vethet fel az emberekben. Márki-Zay minél inkább rákényszerül a mondvacsinált akciókra, annál több hullhat vissza a fejére, hiszen egyre több és több ellenséget szerez magának, akár a saját politikai oldalán is. Végeredményben ugyanis az az igazi kihívás, egyben dráma az ellenzéki oldalon, hogy sok az eszkimó, és kevés a fóka. Mindenki nem lehet miniszterelnök. De még jelölt sem…

Fotók: Hirado.hu