Cseri Tamás: erős a gyanú, hogy Márki-Zay kampányába is jutott a jobbikos zacskóspénzekből!

A fideszes önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán értékelte a keddi közgyűlési vitát. Az ülésen ugyanis kiderült: nem igaz, amit Márki-Zay Péter egy éve rendszeresen kritikaként fogalmaz meg az előző városvezetéssel szemben.

“MZP közel egy éve rendszeresen azt hangoztatja, hogy az előző vezetés a fejlesztésekre elnyert források egy részét elköltötte működésre. A mai költségvetési vitában élére állítottam a kérdést, és megkérdeztem a mind a közgyűléstől, mind a polgármestertől független könyvvizsgálót, mi az igazság ebből? Prüszkölt is MZP, nagyon nem szeretett volna szót adni a könyvvizsgálónak, hiszen Ő tudta, milyen arcátlan hazugság az, amit egy éve hangoztat” – írta Cseri Tamás a közösségi oldalán.

Hozzátette, “a könyvvizsgáló végül is szót kapott és el tudta mondani, MZP állításával szemben nemhogy a fejlesztésből csoportosítottunk át évekig pénzeket a működésre, hanem pont fordítva! Mindig az volt a jellemző, hogy a működési megtakarításokat is fejlesztésre fordította az előző városvezetés, volt olyan év, hogy közel 2 milliárd Forint nagyságrendben!”

“Persze tudom, hogy a teremben helyet foglaló beszólogató, röhögő vagy éppen szitkozódó MZP fanatikusok nagy része ebből valószínűleg egy szót sem értett. de attól még tény a tény, MZP egyik sarkalatos hazugsága ismét megdőlt” – zárta posztját a politikus.

A hazug MZP közel egy éve rendszeresen azt hangoztatja, hogy az előző vezetés a fejlesztésekre elnyert források egy…

Közzétette: Tamás Cseri – 2019. február 19., kedd

Fotó: Archív