Civil összefogás a vásárhelyi sportolókért

Civil összefogás a vásárhelyi sportolókért

Nyolc vásárhelyi sportoló és két sportvezető elismerésére kerül sor február 22-én. A Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület kezdeményezésére létrehozott díjat a hódmezővásárhelyi cégek és civilek összefogásának köszönhetően magas pénzjutalom egészíti ki. A sportolók és sportvezetők elismerésének fő támogatója idén a megújult Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum Kft.
Ötvenkilenc díjazottja lett a vásárhelyi „Tegyünk együtt a Földért” környezetvédelmi versenynek 2

„Tegyünk együtt a Földért” címmel szervezett versenyt a Kertvárosi iskola

A hódmezővásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola „Tegyünk együtt a Földért” címen futó Egyházmegyei Területi környezetvédelmi versenyen összesen ötvenkilenc csapatot díjaztak kiváló környezettudatos ötleteikért.

Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni

Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni

A Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti felvételen a cigányok értelmi képességein is gúnyolódott. A párt országgyűlési képviselőjéről nemrég olyan felvételek is előkerültek, amelyeken antiszemita kijelentéseket tesz és a homoszexuálisokat sértegeti - írja a HírTV.
Hajdúsági diákok az Emlékpontban 7

Emlékezés a kommunizmus áldozataira az Emlékpontban

A kommunista diktatúrák mintegy százmillió ártatlan áldozata előtt tisztelgő február 25-i emléknapon a hódmezővásárhelyi Emlékpont minden évben szervez megemlékezéseket. Idén három program is kapcsolódik a kommunizmus áldozatainak emléknapjához a közgyűjtemény rendezésében.
Félidejéhez ért a zentai Történelmi Levéltár és az ÓNTE közös projektje 3

Félidejéhez ért a zentai Történelmi Levéltár és az ÓNTE közös projektje

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a zentai Történelmi Levéltár “Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” elnevezésű projektje, mely az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia program keretében valósul meg, sajtótájékoztatót tartott a projekt eddigi eredményeiről a zentai Városházán, ezt követően pedig bemutatásra került a projekt keretében kiadott A Dél-Alföld agrár- és ipartörténete a 19-20. század fordulóján c. kiadvány a zentai Alkotóházban.
Migránsok két hónapig kínoztak és erőszakoltak egy belga nőt Olaszországban

Miniszterelnökség: folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása

Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának keddi ülése azt jelzi, hogy folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása Magyarországra - mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Újra támadnak külföldi számról hívó telefonos csalók

NAV: március 18-ig akár sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
A Jobbik elvesztette a lelkét – Petrás János Kárpátia-énekes a Mandinernek 1

Nézőpont: a magyarok szerint a Jobbik a leginkább rasszista és antiszemita párt

A magyarok 43 százaléka szerint a Jobbik a leginkább rasszista, 33 százaléka szerint a leginkább antiszemita és 28 százaléka szerint a legradikálisabb párt Magyarországon - közölte közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel.
Idén is lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Idén is lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Jövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.
Nem tagadhatja antiszemitizmusát a Jobbik

Nem tagadhatja antiszemitizmusát a Jobbik

Évekkel ezelőtt egykori párttársa, Szegedi Csanád is próbálta meggyőzni Jakab Pétert a Jobbik elhagyásának szükségességéről. Hiába. Szegedi azzal érvelt, hogy az antiszemitizmus a pártban a mindennapok része – írja a Magyar Hírlap.
Gulyás: falusi útalap jön létre

Heteken belül jönnek a Modern falu program pályázatai

Magyarországon 2800 olyan település van, amelynek a népessége nem éri el az ötezer főt: ezek egyenként két-három pályázatot nyújthatnak be. A programra az észak-magyarországi, a dél-dunántúli, a Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyei településeknek van a legnagyobb szükségük.
Burjánzik a prostitúció a migránsok lakta brüsszeli parkban

Teljes a társadalmi egység a migráció kérdésében

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek több mint négyötöde nem ért egyet azzal, hogy kvótarendszerrel osszák el a migránsokat az unió tagországaiban. Az MSZP szimpatizánsok hatvankilenc, a DK-szimpatizánsok ötvenkilenc százaléka nem támogatná a javaslatot – írja a Híradó.
Jó reggelt, Vásárhely! 167

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma is csodálatosan napos időben lesz részünk, időnként viszont a szél felerősödésére számítanunk kell. A hőmérséklet pedig 10 és 13 fok közé esik majd. Mutatja az Időkép.
Márki-Zay Péter

Márki-Zay országos haknira indult a forradalmi vízióval

Gőzerővel tarhál a mozgalomnak álcázott új ellenzéki pártja számára, egy vállalkozótól kapott is 100 ezer forintot borítékban. Az ellenzék „szemkilövető–kisnyilas” összeborulását mantrázza, és Orbán bukásáról ábrándozik. Teszi ezt napról napra sok száz kilométerre városától, távol polgármesteri feladataitól.