Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 7

A Téli madárvendégeink Hódmezővásárhelyen című pályázatra beérkezett alkotásokból nyílt ma kiállítás a Művésztelepen.

A megnyitóval egybekötött eredményhirdetésen Rapcsák Katalin, a Szeretem Vásárhelyt egyik alapítótagja, a Hódmezővásárhelyi Művésztelep vezetője kiemelte, sikeresnek értékelik a pályázatot, és a jövőben újakat hirdetnek majd, hogy ne vesszen el a gyermekeknél az alkotás öröme, illetve minél többször megcsillogtathassák tehetségüket. – Tornyai János 150 éve született. Ő is volt diák, és tanárai segítségével indult el a pályáján, majd vált az ország egyik legjelentősebb festőjévé. Ezért mi is elindítjuk a jövőben a Tornyai-programunkat – tette hozzá.

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 1

Sonkoly Tibor arra hívta fel a figyelmet: a téma a téli madárvendégekkel adott volt, mégis számtalan módon ábrázolták azt a gyerekek. – Vegyesen válogattam össze a most kiállított 137 művet, s elmondható, hogy a valóságtól színesebbek az alkotások – fejtette ki a festőművész.

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 5

– Összesen 400 rajz érkezett be hozzánk, amiből 23 darabot válogattunk ki a Facebookra. Ezek több mint 3600 lájkot kaptak. A nyertes alkotás mintegy 400 lájkkal nyerte meg a versenyt – ismertette Juhász Tünde. Az alapítótag szerint ez rávilágít arra, hogy az ilyen pályázatokra van igény, és tulajdonképpen arra is, hogy ez egy olyan kezdeményezés, aminek csak nyertesei vannak, vesztesei nincsenek.

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 8

Az eseményen az alsó és felső tagozatosoknál 3-3 kiemelt rajzot díjaztak, majd az összes kis művész emléklapot és szilikon karkötőt vehetett át.Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 4

Az alkotásokat Sonkoly Tibor festőművész, Rapcsák Katalin, Szenti Csilla, V. Nagy Nándor és Makó András egyesületi tagok értékelték.

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 9

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán 3

Mindenki nyertes lett a Szeretem Vásárhelyt rajzpályázatán