Villámkiállítással vár a szegedi levéltár! 1

A szegedi kötődésű első világháborús sapkajelvényeket csak február 20-án négy órától tartott előadás előtt és után lehet megtekinteni – utána villámgyorsan véget ér a tárlat. Először tart ilyen rendezvényt a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden.

Az I. világháború sajátos viseleti tárgyai kerülnek a középpontba szerdán. A sapkajelvények egyszerre erősítették a közösséghez tartozást, a harctéri csapatszellemet és egyben tették a szürke uniformisokba öltözött bakákat egyedivé. Nem véletlen, hogy sok esetben a hadsereg vezetése sem tudta, hogy tiltsák, vagy támogassák viselésüket, ezért leginkább megtűrték. Az Osztrák-Magyar Monarchiában kiadott 2000-2200 sapkajelvényből legalább két tucat részben, vagy teljes mértékben Szegedhez köthető.

Villámkiállítással vár a szegedi levéltár!

Ezekről tart előadást Szanyi Miklós egyetemi professzor, több sapkajelvényekről szóló katalógus és könyv írója, többek között a “Csak előre, édes fiam” című munka társszerzője február 20-án délután négy órától a Csongrád Megyei Levéltárban (Szeged, Dóm tér 1-2. I. emelet). Az előadás előtt és után “villámkiállításra” várják az érdeklődőket, ugyanis a teremben megtekinthető lesz Hajdu Bélának, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének helyi elnökének témába vágó tárlata, amelyet saját gyűjteményéből állított össze.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár -Csongrád Megyei Levéltár

Fotó: Szanyi Miklós