A pénztelenség az úr a Vásárhelyi Kosársulinál is 1

Az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC otthonában lépett pályára péntek este a Vásárhelyi Kosársuli. Tóth Tamás együttese annak a szellemében utazott az ország nyugati felére, hogy egy esetleges győzelemmel újabb lépéssel közelebb kerül a csapat az alapszakasz első helye felé -írja a Vásárhelyi Kosársuli.

A listavezető mieink ugyanakkor nem számíthattak sétagaloppra, hisz egyrészt a győriek bármikor, bárkit, bárhol képesek legyőzni, másrészt az őszi vásárhelyi siker visszavágása fűtötte a vendéglátókat.

Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladtak a felek, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett. Noha 5-0-s rohammal indított a Győr, és az első negyed során többször is vezetett öt-hat ponttal, a hullámvasúton mi is voltunk fent, a 6. percben Perák büntetőjének, majd a 9.-ben Molnár és Vas triplájának köszönhetően. A Rátvay testvérek kosarai tartották lendületben az ellenfelet, a 25-25-ös állás a 10. minutumban a realitást tükrözte.

A második játékrészben néhol úgy tűnt, akár javunkra is tudjuk fordítani a mérkőzést, hisz a győriek percei után Molnár vezényletével a mi pillanataink következtek. Pavlovic kettese a negyed közepén már tizenegy pontos, 44-33-as fórt jelentett számunkra, ám Rátvay Balázs és Csaba megrázta magát, míg nálunk becsúszott néhány hiba védekezésben és támadásban is. A 11-2-es széria után jól jött a szünet, amelyre 46-44-es Kosársuli-előnnyel vonulhattak a csapatok.

Amennyire eldöntetlen volt az első két tíz perc, ugyanannyira, ha nem jobban a harmadik. Tőlünk heten is megrezegtették a hazaiak gyűrűjét, akik cserébe nem voltak hajlandók lemaradni. Sőt, mi több, a meccs során először nyertek játékrészt, és – hiába állt még mindig az eredményjelzőn vendég fór (67-66 ide) – mint később kiderült, nem is utoljára.

Egészen az utolsó öt percig nem volt baj a mi szempontunkból, Czégel a padról beszállva hármassal jelezte, nem adjuk fel, ám a győriek mind hátul, mind elöl nagyon összekapták ügyes-bajos dolgaikat, és gyakorlatilag lelépték a rendkívül sok helyzetet elhibázó vásárhelyieket. Az utolsó hat percben mindössze hat pontot szórtunk, ez pedig rendkívül kevésnek bizonyult a győriek tizenhetével szemben. A Széchenyi Egyetem 91-80-as arányban győzedelmeskedett, mi elszenvedtük első vereségünket 2019-ben, ám továbbra is vezetjük a bajnokságot.

NB I/B Zöld csoport, 16. forduló:

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-Vásárhelyi Kosársuli 91-80 (25-25, 19-21, 22-21, 25-13)
Győr, 100 néző. V.: Radnóti, Tóth K., Kapusi
Győr: GEIGER 12, Horváth G. -, RÁTVAY T. 18/6, RÁTVAY B. 16, DOMSITZ 17,
Csere: Földesi -, Kámán 4, CSABA 19/3, Gáll 5/3, Papp B. -.
Kozma Tamás vezetőedző: “Benne volt már a csapatban egy ilyen bravúr, melyet taktikus játékkal szereztünk meg. Gratulálok a srácoknak, ismét jól bírtuk erővel, ez is döntött a hajrában.”

Kosársuli: Molnár 28/9, Béres 2, Bálint 12, Vas 11/9, Perák 3,
Csere: Rostás 6, Kovács -, Pavlovic 13, Kelemen 2, Börcsök -, Czégel 3/3.
Vezetőedző: Tóth Tamás

Sajnos U20-as csapatunk sem tudott diadalmaskodni, hiába nyújtott extrát 43-as IBM-értékkel és 33 dobott ponttal Béres Nándor. Az első negyed 8-34-es eredményét nem sikerült visszahozni a meccs hátralévő részében, a vége 109-90 lett a hazaiak javára. A győriek maradtak a 3. helyen a tabellán, míg mi továbbra is a 4. pozíciót foglaljuk el.

Folytatás jövő szombaton Újpesten.

Forrás és kép: vasarhelyikosarsuli.hu