Valamit félreértett Márki-Zay: nem emiatt kell cserélni az Elios-lámpákat

Utánajártunk annak, amit beharangozott a polgármester. Mint kiderült, nem a rossz közvilágítás miatt kellenek új lámpák Vásárhelyen, hanem egész egyszerűen azért, mert a vasúti közlekedésre szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a közutakra.

A tram-train vasútvonal mentén az ELIOS-projekt keretében felszerelt lámpatestek helyett újakat kell felszerelni, mert a jelen közvilágítás nem megfelelő sem a fényerősség, sem az egyenletesség szempontjából. Nagy könnyebbség a városnak, hogy ezek a lámpák már újak és jobbak lesznek – ugyanakkor komoly teher lesz majd a jövőben valamennyi egyéb lámpa korszerűbbre cserélése” – írta még vasárnap a Facebookon Márki-Zay Péter.

Ennek nyomán az országos balliberális is hecckampányt indított, mondván: már Vásárhelyen is cserélni kell az Elios-lámpákat.

A polgármester kijelentését szerettük volna, ha szakmailag is alátámasztják, ezért a héten megkerestük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t. Kiderült, hogy a polgármester nem bontotta ki az igazság minden részletét. A beruházó ugyanis nem tett utalást arra, hogy a jelenlegi világítás önmagában ne lenne megfelelő, csupán az új nagyprojekthez kapcsolódó szabályozás indokolja a változást (arról pedig az Elios-beruházás idején még szó sem volt, hogy valamikor tram-train száguld Vásárhely és Szeged között).

Hideg András kommunikációs igazgató válaszában azt írta: valóban módosul a tram-train szakaszokon a közvilágítás, azonban a korábban kiépített rendszer fényereje és egyenletessége a közutakra megfelelő, csak a vasúti közlekedésre szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Az új megállóhelyek előírások szerinti kiemelt megvilágítását meg kell oldani. A világítótestek az új felsővezetéki oszlopokra kerülnek majd fel, a fölösleges oszloperdő kialakulásának elkerülése érdekében a régi közvilágítási oszlopokat várhatóan elbontják – fejtette ki portálunknak Hideg András.

Végül hozzátette, a NIF eddig csak a közvilágítási kábelek kiváltására kötött szerződést. Az új hálózat kiviteli tervét az NKM Áramhálózati Kft. készítteti, az még nem áll rendelkezésre, a lámpatestek felhelyezésére csak a terv átvételét követően köthető szerződés.

Fotó: Illusztráció (pixabay.com)