A szegedi bölcsészkarról az Emlékpontban 1

A szegedi bölcsészkarról az Emlékpontban

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az ország karai közül az oktatói kiválóság szerint a harmadik, az összetett rangsor szerint pedig a legjobb – hangzott el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott felsőoktatási tájékoztatón, amelyen a Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizenegyedikes és végzős diákjai vettek részt.
65 tüskés rajz az állatvédőknél 13

65 tüskés rajz az állatvédőknél

Még január közepén írt ki rajzpályázatot a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete "Egy aranyos tüskés címmel", hogy felhívják a fiatalok és a szülők figyelmét is az állatvédelem fontosságára. Nagyon sok pályamunka érkezett, összesen 65 darab.

Szijjártó Péter: lelepleződött a brüsszeli bevándorláspártiak hazugsága

Szijjártó Péter: lelepleződött a brüsszeli bevándorláspártiak hazugsága

Lelepleződött a brüsszeli bevándorláspártiak hazugsága, ugyanis ismét kiderült, hogy Brüsszel az ENSZ globális migrációs csomagjának oldalára állt, és – bár „azzal altattak minket”, hogy a migrációs csomag nem lesz kötelező – el akarják fogadtatni annak ellenére, hogy az unió kilenc tagállama – köztük Magyarország – nem szavazta meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagállamok és az Arab Ligához tartozó országok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozását követően -közölte az MTI:
Nagyon súlyos fertőzéseket hurcolhatnak be a migránsok

Illegális migránsok gyerekekkel kereskednek Franciaországban

A napokban hoztak ítéletet abban a bűncselekményben, amely egész Franciaországot felkavarta. Egy illegális migráns gyerekekkel kereskedett, ezért került bíróság elé. Az ügy nem egyedi, az illegális bevándorlással egyre gyakoribb, a migránsok által irányított gyerekkereskedelem súlyos társadalmi problémákat okoz Franciaországban – írja az Origo.
Tíz vádlottat bűnösnek mondtak ki a vörösiszapperben

Tíz vádlottat bűnösnek mondtak ki a vörösiszapperben

Tíz ember bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék hétfőn. Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Öt vádlottat felmentettek.
1

A paraszti társadalom szenvedéséről nyílt kiállítás a mezőgazdasági karon

A mai napon megnyílt kiállítás a Sorsfordítás: a paraszti társadalom felszámolása, 1945-1962 a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának udvarán foglalta el méltó helyét. Emléket állítottak azoknak a földműveseknek, akik elszenvedték a kommunista diktatúrának borzalmas időszakát.
Novák: az önellátásra képtelen gyermekeknél nincs korhatár az ápolási díj esetében

Novák: ötvenezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma

Ötvenezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Tovább bővült a foglalkoztatás, kiugróan jók a munkaerőpiaci adatok 4

Kevesebb mint tízezren tanulnak építőipari szakmát

Nem éri el a tízezret sem azon gyerekek száma, akik építőipari szakmát tanulnak, miközben kilencven helyen folyik a képzésük - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Jobbikos kabaréhétvége: most is alakult egy ellenállás

Önfeladásban az MSZP, beadták a derekukat

Teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen az MSZP részvétele az előválasztási versenyben Boros Bánk Levente politológus szerint. Az elemző úgy véli, egyik balliberális jelöltnek sem lesz értékelhető programja. A múlt heti európai parlamenti vita kapcsán arra mutatott rá, hogy a brüsszeli elit saját hatalmát félti, ezért támadja a vele szemben az alternatívát megtestesítő magyar kormányfőt – írja a Magyar Hírlap.
Migránsok

Több tízezren akarnak Európába indulni

Közeledik a tavasz, így ismét megindulnak a bevándorlók Európa felé – erre figyelmeztetett egy szakértő az M1-en. A befogadótáborokban ragadt embereknek és a csempészeknek is az az érdekük, hogy a tél vége után minél előbb újrainduljon az üzlet. Több tízezren vannak a Balkánon, közülük több ezren Boszniában – írja a hirado.hu.
Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 4-én alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot (MMSZ). Az évforduló alkalmából ma délben hálaadó szentmisét tartanak a szervezet bölcsőjének tekinthető zugligeti Szent Család plébániatemplomban - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.
Jó reggelt, Vásárhely! 131

Jó reggelt, Vásárhely!

A reggeli órákban még borongós, elvétve esős időre számíthatunk. Aztán napközben felszakadozik a felhőzet és még a nap is vélhetően előbújik majd. A hőmérséklet pedig 5-6 fok körül alakul. Írja az Időkép.