Németh László-bál apró szépséghibával 2

Ilyenre még nem volt példa Vásárhelyen! A polgármester ugyan nem tudott elmenni a bálba, azonban nem az alpolgármestert, vagy egy képviselőt küldött el maga helyett a Fekete Sasba, hanem a feleségét. A jelek szerint Márki-Zay Péter összetéveszti magát és a hozzátartozóit a brit uralkodói családdal.

Szombat este a Németh László Gimnázium, Általános Iskola tartotta meg szalagavatóját a Fekete Sasban. A diákok életének egyik mérföldkövét azonban némileg besározta egy protokollszabály be nem tartása a polgármester részéről. Márki-Zay Péter ugyanis nem vett részt a mulatságon, azonban a város eddigi hagyományainak megfelelően nem Kis Andrea szocialista alpolgármestert (aki egyébként ott volt a bálon), vagy valamelyik képviselőt küldte el maga helyett, hanem a feleségét, Vincze Felíciát.

Ilyenre eddig nem volt példa Vásárhelyen, és valljuk be, ez olyan érzést kelthetett, mint ami a brit uralkodói családban szokás. Azaz, ha nem tudott elmenni a király, majd elmegy a királyné. Csak hogy Márki-Zay feleségét nem választották meg a vásárhelyiek arra, hogy vezető szerepet töltsön be a település életében.

A tánc ugyan szép és látványos volt, azonban a szülők részéről már a helyszínen zúgolódást tapasztalhattunk. Többekben felmerül a kérdés: legközelebb, ha nem ér rá Márki-Zay Péter, akkor az apját küldi el maga helyett? Milyen elvek mentén dönt így önhatalmúlag a város első embere?

A kínos helyzeten az sem segített és sokakban rossz szájízt váltott ki, hogy Vincze Felíciát külön kiemelték, sőt, a diákoknak még táncoltatniuk is kellett.

A végzősök egyébként Fogarassy Judit tánctanár közreműködésével szeptember óta készültek a jeles alkalomra. 32 pár, azaz 64 érettségi előtt álló tanuló lépett a bálozó közönség elé, hogy bécsi keringőt és showtáncot adjon elő hozzátartozóinak, barátainak.

A mulatságon Lázár János, a vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője is részt vett. A Németh László diákjai után a jövő héten a Gregus iskola „vén diákjai” veszik birtokba a Fekete Sas báltermét.

Németh László bál

Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László-bál apró szépséghibával 1
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László Gimnázium bál I.
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál
Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László-bál apró szépséghibával 1 Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László Gimnázium bál I. Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál Németh László bál

Németh László bál II.

Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László Gimnázium bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László-bál apró szépséghibával 2
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László-bál apró szépséghibával
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II.
Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László Gimnázium bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László-bál apró szépséghibával 2 Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László-bál apró szépséghibával Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II. Németh László bál II.