Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 3

Bálint Gabriella települési képviselő és a Mikulás együtt gyújtották meg ma este a Kossuth téren a második adventi gyertyát. A nagyszámú érdeklődő az óvodások műsorát, majd a Rotary díjátadóját és a Szeretem Vásárhelyi Egyesület Kis karácsony, nagy karácsony flasmobját, valamint a dalpremiert is láthatták.

Már az ünnepség előtt nagyban osztogatta a cukorkákat a jó gyerekek közt a Mikulás, ezzel is megalapozva a hangulatot a Kossuth téri alkalmi színpad környékén. A szemerkélő esőben várakozó nagyszámú érdeklődőt Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetője köszöntötte, aki tolmácsolta Márky-Zay Péter polgármester üdvözletét.

– Az ünnep csak annak jelent valamit, aki részese tud lenni. Arra kérek mindenkit, hogy legyen teljesen részese ennek az ünnepkörnek. Az advent négy hete négy nagyon fontos üzenetet jelenthet számunkra – mondta köszöntőjében Bálint Gabriella.

– Az első hét jelenti a hitet, a második, amely küszöbén állunk, a remény hite. A harmadik az öröm hete, míg a záró hét a szereteté. Ezt az ünnepi időszakot érzéseinkben a várakozás és a szeretet jellemzi… Próbáljunk meg legalább ilyenkor az ünnepekben több időt fordítani magunkra és emberi kapcsolatainkra. Gyakoroljunk türelmet, megértést másokkal szemben, s az ünnepek lényegének megértése segít majd abban, hogy ez az időszak is különb, szebb legyen az átlagos hétköznapoknál – tette hozzá.

– Amikor meghalljuk azt a szót, hogy csoda, azt gondoljuk, hogy a csoda az, amit emberi fogalmainkkal, a természet törvényei alapján nem tudunk leírni és mégis megtörténik velünk, szeretteinkkel abban a környezeteben, amelyben élünk. A Szentírás önmagában a karácsonyt is csodának tartja – mondta Bán Csaba református lelkész, aki Lukács evangélistát idézve azt mondta, „Találunk egy kisgyereket bepólyálva feküdni a jászolban.” Általában a hangsúlyt a megszületett gyermek Jézusra helyezzük. Ha megengedik most a hangsúlyt a bepólyáltságra helyezném. Azoknak az embereknek szólal meg ez a mondat, akik kinn vannak a hidegben, a természet farkastörvényeinek kitéve – tette hozzá Bán Csaba.

– A bepólyáltság a gondviselést jelenti. Nagyon örülök, hogy az utóbbi hetekben több felhívásról is hallottam, így a Csodaház, egy beteg kisgyerek és egy olyan kollégium javára, melyben súlyos fogyatékkal, beszédzavarral küszködő gyerekek élnek. Mi, akik egészségesek vagyunk, megpróbálunk segíteni rajtuk. Áldásképpen azt kívánom mindenkinek, hogy figyeljünk egymásra és próbáljunk meg gondjukat viselni elsősorban azoknak, akik rászorulnak arra, hogy mi segítsünk rajtuk – hívta fel a figyelmet a református lelkész, aki azt kívánta, hogy Isten áldja meg mindannyiunk karácsonyát.

Ezt követően a Mária Valéria Keresztény óvoda nagycsoportosai adtak ünnepi műsort, majd a vásárhelyi Rotary Klub és Alapítvány adott át újabb 5 tehetséges, de rászoruló diáknak fejenként 50-50 ezer forintos ösztöndíjat.

Elhangzott: az ősszel meghirdetett ösztöndíjra összesen harminchatan pályáztak, s közülük összesen húszan nyerték el a támogatást.

(A Szeretem Vásárhelyt Egyesület flashmobjáról külön számolunk be.) A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban az Accusticline – Gál Vivien (ének) és Zoltai Attila (gitár) műsora volt látható, míg a belvárosi templomban a helyőrségi zenekar játszott.

Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen

Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 3
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát
Bálint Gabriella gyújtja meg a második adventi gyertyát a Kossuth téren
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 1
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Vasárnap gyújtják meg a 3. adventi gyertyát 1
Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 2
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Fellobbant a második adventi gyertya
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen
Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 3 Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát Bálint Gabriella gyújtja meg a második adventi gyertyát a Kossuth téren Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 1 Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Vasárnap gyújtják meg a 3. adventi gyertyát 1 Meggyújtották a második vásárhelyi adventi gyertyát 2 Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Fellobbant a második adventi gyertya Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen Adventi gyertyagyújtás Vásárhelyen