Idén utoljára pályán a HLKC

Hazai pályán, a Békéscsaba U21 ellen vívja idei utolsó bajnokiját a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club.

Szezonbeli tizedik győzelmére hajt a HLKC a hétvégén. A lányok ez alkalommal vasárnap 16 órától mérkőznek, a Békéscsaba második számú, U21-es csapata lesz az ellenfelük.

A találkozó pikantériája lehet, hogy a Békéscsaba élvonalban szereplő csapata ezen a héten már nem meccselt, így esély van arra is, hogy néhányan szerepet kaphatnak a Vásárhely ellen, alaposan megnehezítve ezzel a hazaiak dolgát.

Azt viszont tegyük hozzá, hogy a Balogh Imsi Sportaréna igazi oroszlánbarlang, ellenfél az idei szezonban még nem távozott innét ponttal, sőt kifejezetten magabiztos győzelmeket harcoltak ki a lányok.

A csabaiak azonban szintén nem szerepelnek rosszul a bajnokságban. 7 győzelem és 3 vereség a mérlegük – A Gyula, a Kézilabda Szeged SE és a Mezőtúr csípte el őket.

Harcos mérkőzésre van kilátás tehát vasárnap 16 órától a Balogh Imsi Sportcsarnokban – jó hír lehet, hogy a legutóbb információnk szerint vásárhelyi oldalon mindenki hadra fogható lesz. Továbbá biztatásból sem lesz hiány, hiszen úgy tudni, hogy a Blue Front Hódmezővásárhely is a helyszínen biztatja majd a mieinket!

Forrás: oldalvonal.hu