Kiírták a Dal 2019 pályázatát 2

Kiírták A Dal 2019 pályázatát, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nyilvánosságra hozta a jelentkezési feltételeket a hazai dalválasztó műsor nyolcadik évadára.

Jelentkezni kizárólag online, a www.adal.hu címen lehet, a jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. A dalválasztó versenyre november 8. éjfélig lehet leadni a jelentkezéseket.

“Büszkék vagyunk arra, hogy A Dal mezőnyében évről-évre számos műfaj képviselteti magát. Az AWS sikere bizonyíték arra, hogy egy metál együttes is legalább annyit profitálhat A Dalban indulásból, mint egy pop produkció. Mindenkinek érdemes jelentkeznie a versenyre, hiszen – ahogy ez idén bebizonyosodott – nem tudhatjuk előre, melyik zenei műfajból kerül ki Magyarország dala” – idézte a kommüniké Medveczky Balázst, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatóját.

A versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió-felvétele, rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

A műsorban 2019-ban ismét több különdíj lesz: keresik A Dal 2018 legjobb dalszövegét, felfedezettjét és megrendezik az online Akusztik Dalversenyt is.

Idén november 8-án éjfélig lehet jelentkezni a www.adal.hu oldalon. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül szakmai elő zsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.

A Dal 2019 nyertese képviselheti Magyarországot Tel-Avivban a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon 2019 májusában.

Fotó: Illusztráció (pixabay.com)