A Kossuth téren forgatták a tv tornát

A Kossuth téren forgatták a vásárhelyi tévétornát

Bagi Mátyás és csapata hatodik tévé tornáját forgatta szombaton délután a Kossuth téren a Városi Televízió. A három kamerás, órákon át tartó felvételből szerkesztett torna lesz immár a hatodik, mely a helyi tévé műsorába kerül Bagi Mátyás és csapata jóvoltából. A csapat a bemelegítést követően többféle - első látásra könnyen végezhető - gyakorlatot is bemutatott. Azzal a céllal, hogy felállítsák a fotelekből a tévékészülékek előtt tespedő nézőket. De hallgassák meg

Lázár: több határozottság kell az import ellen

Lázár: több határozottság kell az agrárimport ellen

A Hagymafesztivál keretében agrárfórumot is tartottak Makón, ahol a magyar mezőgazdaság jövőjéről és a legfontosabb kérdésekről is beszéltek a hazai szakmai szervezetek képviselői. A térség országgyűlési képviselője szerint a gazdáknak és a politikusoknak jobban kellene ösztönözniük az érdekvédelmi szervezeteket a magyar termékek védelmére. Fotó: Gémes Sándor Uniós agrárpolitika, a hazai versenyképesség fejlesztése, és természetesen a hagymatermesztést érintő aktuális kérdések is témái voltak a Koronában megrendezett agrárfórumnak. A termelők ezekkel kapcsolatos
Havasi Katalin

Havasi Katalin: A vállalkozók kiállították a polgármester bizonyítványát

Soha nem fordult még elő olyan, hogy három iskola felújítása marad el, mert még érdeklődő sincs a városháza által kiírt közbeszerzésre – mondta el portálunknak Havasi Katalin, aki szerint a polgármester láthatóan már nem is akar bajlódni a város fejlesztésével, csak a saját politikai karrierjét építgeti. A helyi Fidesz elnökét a babkötvényekről és Márki-Zay Péter új ellenzéki pártjáról is kérdeztük.
Több mint háromszáz óvodást tanítanak meg korcsolyázni

Több mint háromszáz óvodást tanítanak meg korcsolyázni

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata és a névadó szponzor Goodwill Pharma Kft. közös sajtótájékoztatón jelentette be: egy közös projekt során, kilenc szegedi óvodával együttműködve háromszázhúsz gyermeket tanítanak meg korcsolyázni a következő évben.