Vágó János: a polgármester sikeresen integrálta a cigányságot a városvezetésbe

Összecsaptak az indulatok a helyi cigányság körül. Márki-Zay Péter tegnap Mártay Attilával, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével tartott sajtótájékoztatóján rasszistának nevezte a Fideszt, mert a párt közleményében azt írta, a polgármester egyetlen városvezetői programja, hogy cigány családokat költöztet a belvárosba. Megkerestük a városrész önkormányzati képviselőjét, Vágó Jánost. Fotó: lokal.hu

– Mi igaz abból, hogy a polgármester cigány családokat költöztet a belvárosba?

– Több roma család is kapott lakást az önkormányzattól. Engem, mint a városrész képviselőjét ezzel több utcából is megkerestek az ott élő polgárok.

– Nem tart attól, hogy rasszistának nevezik Önt, vagy a Fideszt, amiért erről beszél?

– Csütörtökön már lerasszistáztak bennünket és nincs kétségem afelől, hogy ez folytatódni is fog. De nem azért lettem önkormányzati képviselő, hogy ünnepségeken bájologjak, vagy Hódmezővásárhelyről magyarázzam az országos politikát, hanem azért, hogy két lábbal a földön állva dolgozzak és kimondjam azt, ami történik.

– Mire gondol?

– A vak is látja Márki-Zay törekvését. Betegsége alatt kirúgta a város címzetes főjegyzőjét, elzavarta a városháza legtehetségesebb munkatársait, miközben azzal dicsekszik, hogy már külön romaügyi referens dolgozik a polgármesteri kabinetben. Augusztus 20-án méltó ünnep megszervezése helyett fontosabb volt neki a magyarországi romák integrációjáról szóló beszélgetést rendezni. Valódi városfejlesztés helyett pedig a legfontosabb városvezetői törekvése, hogy cigány családokat költöztessen a megüresedő belvárosi ingatlanokba. Valószínűleg ezért sürgeti a Csengettyű közben megüresedő lakások kiadását is.

– Mi a gond mindezzel?

– Egyrészről, hogy ez egy még csak nem is leplezett politikai akció a cigány szavazatokért, és pontosan ezzel a hozzáállással lehet a legjobban ártani a cigányságnak. Nem az segíti a romák felzárkóztatását, hogy a belvárosba költöztetik őket, hanem az, ha egyenlő feltételekkel tanulni és dolgozni tudnak. De a legnagyobb probléma az, hogy Márki-Zay folyamatosan társadalmi csoportokat ugraszt egymásnak a saját hatalmi törekvései érdekében. Értetlenül állok az előtt, hogy Mátray Attila tegnap a polgármesterrel együtt a városházán tartott sajtótájékoztatón azt mondja, sérelmezi, hogy a Kárpátiát tavaly meghívták az augusztus 20-i ünnepségre, majd megfenyegeti a sajtót, hogy ha nem jót írnak a cigányságról, akkor ne írjanak semmit, különben elszámoltatás lesz. Mindezt a város bólogató polgármesterével az oldalán. Az biztos, hogy Márki-Zay első roma felzárkóztatási sikere megvan: a cigányságot ügyesen integrálta a városvezetésbe. A baj csak az, hogy fenyegetnek, meg akarják mondani, kit lehet meghívni egy ünnepségre, vagy mit lehet leírni az újságba. Hódmezővásárhely nem ilyen város volt.