Balul sült el a szupernek hirdetett LED és tűzshow

Szinte csak azok láttak valamit a két vásárhelyi ünnepi produkcióból, akik az első sorban álltak, mivel a kivetítőt sem kapcsolták be a város főterén. Még Márki-Zay Péter polgármester is kritikusnak nevezte a bemutatókat.

Augusztus 19-én LED-show, augusztus 20-án pedig tűzshow várta Szent István ünnepén az érdeklődőket Hódmezővásárhelyen. Mindkét este sokan gyűltek össze a főtéren, azonban többen portálunknak és a Facebookon is jelezték felháborodásukat, ugyanis szinte csak azok láttak valamit a bemutatóból, akik az első sorban álltak.

Az ígéretek ellenére még a kivetítőt sem kapcsolták be, így teljesen élvezhetetlen volt az egész az ott lévő több ezer embernek – panaszolták olvasóink.

Balul sült el a szupernek hirdetett LED és tűzshow 1

A hibát éjfél előtt nem sokkal Márki-Zay Péter is elismerte a Facebook-oldalán. A polgármester azt írta:

Bocsánatkéréssel tartozunk a vásárhelyieknek, akik joggal elégedetlenkedtek a ma esti tűz-show vagy még inkább a tegnap esti LED-show láthatósága miatt. Az előadók teljes elzárkózása akár a számukra betervezett színpad, akár a kivetítőn való megjelenítés elől teljesen élvezhetetlenné tette a látványt azoknak, akik hozzám hasonlóan kissé távolabbról figyelték a produkciót.

Elnézést kérek a szervezők nevében, a két bemutató az egyébként nagyon sikeres Szent István napi ünnepségsorozat és borfesztivál kritikus pontja lett, de tanultunk belőle. Megértésüket megköszönve kérek elnézést minden jelenlévő vásárhelyitől.

A LED és tűzshowt az évek óta hagyományos tűzijáték helyett szervezte meg az önkormányzat, arra hivatkozva, hogy nincs pénz az égi fényshowra. A városvezetés azonban mindvégig látványosnak és nagyszerűnek hirdette a két programot, így nem csoda, hogy csalódottak a vásárhelyiek, amiért keserű szájízzel tértek haza Szent István ünnepéről.

Fotók: radio7.hu