A mártélyi alkotótábor részvevői búcsúztatták a Vásárhelyi Művészéletet

Vasárnapig láthatta a hódmezővásárhelyi közgyűjteményt felkereső közönség a Tornyai János Múzeum és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című tárlatát.

A tavasszal a fővárosi Várkert Bazárban is bemutatott anyag megtekintésére a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor részvevői a hét utolsó napján keresték fel a múzeumot, ahol Marosvölgyi Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora kalauzolásával ismerhették meg a 20. század folyamán készült alkotásokat és azok történetét.
A Mártélyon hétvégén kezdődött, több mint félszázados múltra visszatekintő alkotótáborra mintegy száz résztvevőt várnak, akik különböző időtartamban vesznek részt a közös alkotásban és a programokon – tájékoztatott Mucsi Zoltán, a tábor vezetője. Az idén augusztus 8-ig tartó tábor résztvevői között találunk sok évtizede visszajáró résztvevőt, de mártélyi önkormányzat pályázatának köszönhetően gyerekek is bekapcsolódnak a munkába. Az ország minden szegletéből érkezett táborozók között vannak kezdő amatőr alkotók, de Munkácsy-díjas művészek is részt vesznek a programon.

A tárlatvezetésen Marosvölgyi Gábor szólt az anyag válogatásáról és rendezési elveiről, amelynek nagy része az Alföldi Galériából és a vásárhelyi önkormányzat irodáiból származik, s ezt egészítették ki a kurátorok a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és számos magángyűjtő műtárgyával. A most zárult kiállítás az alföldi festészet kialakulásától a Vásárhelyi Őszi Tárlatok művészeinek alkotásaiig mutatta be a dél-alföldi város gazdag művészéletét.

A mártélyi alkotótábor részvevői búcsúztatták a Vásárhelyi Művészéletet 1

Vásárhelyi Művészélet zárás

Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás
Vásárhelyi Művészélet zárás Vásárhelyi Művészélet zárás Vásárhelyi Művészélet zárás Vásárhelyi Művészélet zárás Vásárhelyi Művészélet zárás Vásárhelyi Művészélet zárás