Mártélyra berobbant a rucaöröm

Jóformán alig szűnt meg a kékalga szennyeződés, mely miatt kétszer is fürdési tilalmat kellett elrendelni, máris itt az újabb kellemetlenség: a rucaöröm. MOst kezd nagyobb mennyiségben megjelenni.

Ráadásul a rucaöröm a védett növények közé tartozik, így gyakorlatilag tilos kiirtani,, s az sem biztos, hogy a legjobb megoldás is az, ami a kékalga ellen hatásosnak bizonyult, azaz a holtág átöblítése. A rucaöröm nem a horgászni, a csónakázni vagy fürödni vágyók kedvence, s a víz lélegzését is akadályozza.

Eszmei értéke tövenként 2000 forint. A Holt-Tiszán a 2000-es évek elején, állítólag 2002 táján szaporodott el jelentősen, addig nem nagyon volt jellemző a mártélyi holtágban.

A páfránynak is nevezett növény nagy mennyiségű oldott oxigént von el, ami a természetes szaporulatú és telepített halállomány pusztulását okozhatja, ráadásul a talaj menti fagyokig, azaz legalább októberig megmarad.

Szükségessé válhat az állomány gyérítése a kritikus hónapokban, azonban a holtág vízfelületén maximálisan 40 százalékos borítottsági szintet kell tartani, az optimális ökológiai állapot és egyéb hasznosítás biztosítására.

Ez azt jelenti, hogy a parthoz a szél által hordott rucaörömöt, ahogy tavaly tették, vasvillával a partra rakják.