Jövő hónapban már a felújított Egészségházba mehetnek a betegek

Hivatalosan augusztus 31-én adják át a felújított Egészségházat Székkutason, azonban szeretnék, ha már a hónap közepétől a korszerűsített épületben fogadnák a betegeket – erről is szó esett csütörtökön, a község júliusi testületi ülésén.

Vélhetően utoljára ült össze a székkutasi képviselőtestület a nyáron. Szél István polgármester a napirendi pontok előtt bejelentette: az önkormányzat a Vidékfejlesztési Program által 28 millió forintos támogatást nyert, ami által összesen 10 tanya fejlesztését tudják elősegíteni.

A községben a Területi Operatív Program (TOP) által 55 millió forintból végeznek majd energetikai korszerűsítést a polgármesteri hivatalban, valamint szintén ennyi pénzből a művelődési ház tetőszerkezetét korszerűsítik, szigetelik. Problémát jelent azonban, hogy néhány év alatt az építőiparban 20-25 százalékkal megemelkedtek az árak, mint az anyagköltséget, mint a munkaerőt tekintve. Ezért az Európai Unió által biztosított fejlesztési összegek már nem elegendőek.

Jövő hónapban már a felújított Egészségházba mehetnek a betegek 1

– Székkutasnak ezért több száz településhez hasonlóan hitelt kell felvennie. Az Egészségház 140 millió forintos felújításánál 40 millió forintos önrészt kellett biztosítanunk, ami kimerítette a költségvetésünket – ismertette Szél István. Hozzátette, így a művelődési ház és a polgármesteri hivatal munkálataihoz 40 millió forintot vesznek fel, amit eredetileg 10 éven keresztül fizet majd vissza az önkormányzat, de törekszenek arra, hogy minél hamarabb visszatörlesszék a kölcsönt.

A polgármester kiemelte, ez nem jár majd adóemeléssel a településen, illetve remélik, hogy a kormány segít majd az országszerte kialakult helyzet megoldásában.

Jövő hónapban már a felújított Egészségházba mehetnek a betegek 2

Szó esett az Egészségház felújításáról is. A munkálatok a végső stádiumban járnak, ezúttal kézszárítók és TV-k beszerzéséről döntött a testület. A korszerű épületet hivatalosan augusztus 31-én adják át, azonban szeretnék, ha már augusztus közepén ott fogadná a háziorvos a betegeket.

A piacfejlesztés is a település tervei között szerepel. Ez 50 milliós TOP-os forrásból valósul meg, önerőre nincs szükség. Üzlethelyiségeket, illetve a napi 7 ezres átmenő forgalom miatt streed food lángosost, hamburgerest alakítanának ki a polgármesteri hivatallal szemben. Utóbbi üzemeltetésére még keresik a vállalkozót.

Jövő hónapban már a felújított Egészségházba mehetnek a betegek 4

Idén nem 4, hanem 5 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak az önkormányzattól a székkutasi iskolások a tanévkezdés előtt – ezt is megszavazták a képviselők. A támogatásból iskolaszert vásárolhatnak az érintett családok. Az önkormányzat a szülőket levélben értesíti majd, akik az utalványt a hivatalban vehetik át. Összesen 89 tanulónak segít a község.

Végül a  kulturális tanácsnoki beszámolót fogadta el a grémium. Szabó Emese elmondta, a jövőben azt szeretné elérni, hogy inkább kevesebb nagyobb, mint több kisebb rendezvény legyen Székkutason, illetve szeretné, ha a hittanoktatást népszerűsítenék a településen. Ennek oka, hogy a vallás egy olyan erős támaszt nyújt a mindennapokban, ami fontos, hogy már óvodában, iskolában eljusson a gyermekekhez. Ennek apropóján egyeztetést kezdeményeznek az oktatási intézmények és az egyház között.

Jövő hónapban már a felújított Egészségházba mehetnek a betegek 3