Svájci csapatban folytatja Kecskés Ákos?!

Az elmúlt napokban sokat lehetett arról hallani, hogy Kecskés Ákos országot vált és nem a lengyel bajnokságban folytatja. Most úgy tűnik „bizonyíték” is érkezett, a svájci Szuperligában szereplő FC Lugano lehet a célállomás.

Az U21-es válogatott csapatkapitánya az elmúlt szezont a lengyel Ekstraklasában töltötta, ahol a Termalica Nieciecza csapatában kezdett, majd a Korona Kielce együttesében játszott. Majd jött a hír, hogy Kecskés bajnokságot és országot váltana – kérők bőven akadtak a magyar NB I-ből is, de külföldi csapatok is érdeklődtek a vásárhelyi védő iránt.

Most úgy tűnik, a játékos a svájci élvonalban próbálhatja ki magát. Az FC Lugano tett közzé egy fotót Ákosról, amelyen a csapat felszerelésében látható és „új arcként” hivatkoznak rá. Ennek ellenére a szerződését tényét még hivatalosan nem jelentette be a klub.

A Lugano az előző szezonban a 10 csapatos svájci élvonal 8. helyén zárt, ősszel pedig az Európa Liga csoportkörében is érdekelt volt. A csapatban az előző két szezonban, Vécsei Bálint személyében már volt magyar játékosa.

Forrás:oldalvonal.hu

Fotó: fclugano.com