Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 5

A következő napokban tételesen nyilvánosságra hozzuk, hogy a vásárhelyi sportegyesületek melyik cégtől, mekkora összegben kaptak TAO támogatást, valamint azt is, hogy ezekből a pénzekből mi valósult meg.

A hódmezővásárhelyi képviselő-testületi üléseken és a közéletben hónapok óta vita zajlik a TAO pénzekről. Márki-Zay Péter polgármester politikai akciót hirdetett a helyi sportegyesületeket érintő támogatások nyilvánosságra hozatala érdekében, amelyről több országos sajtóorgánumban is nyilatkozott – írja a Vásárhely24.com.

Az úgynevezett látványsportok támogatására nyújtott társaságiadó-kedvezményt nemcsak Hódmezővásárhelyen, de az ország számos területén viták övezik. Piaci szereplők, gazdasági társaságok adózási tevékenységét érintő kérdés, így jogos a fokozott óvatosság, a Kúria eseti döntése értelmében azonban a TAO támogatások közpénznek minősülnek, hiszen amennyiben a vállalkozások ezt nem ajánlják fel a sportegyesületek támogatására, azok közvetlenül a költségvetés adóbevételét képeznék. Amennyiben közpénz felhasználásáról van szó, az azzal kapcsolatos adatok közérdekű adatnak minősülnek.

A Vásárhely24 szerkesztősége osztja a Kúria álláspontját, ezért egy komoly lépésre szántuk el magunkat: nyilvánosságra hozzuk a hódmezővásárhelyi sportegyesületek által kapott TAO támogatásokat. Ebben pedig egyetlen cél vezérel minket: a vásárhelyi sportegyesületeket övező politikai-korrupciós vita és vádaskodás lezárása. Hisszük, hogy egy ilyen kérdésben a nyilvánosság lehet az az erő, amely egyértelmű és tiszta helyzetet teremt, lezárja a folyamatban lévő vitákat és elveszi annak a lehetőségét, hogy a sportegyesületek folyamatosan egy politikai-korrupciós diskurzus foglyai, túszai legyenek.

Az elkövetkező napokban 2011-től kezdődően évenkénti bontásban, tételesen nyilvánosságra hozzuk, hogy a vásárhelyi sportegyesületek melyik cégtől, mekkora összegben kaptak TAO támogatást, valamint azt is, hogy ezekből a pénzekből mi valósult meg. Elsőként a 2014-2018 közötti időszakot tekinthetik át.

2014/2015 

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 7

2015/2016

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 3

2016/2017

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 2

2017/2018

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 1

A TAO pénzekről és a vásárhelyi sport jövőjéről

Talán nem mindenki számára világos, hogy a TAO pénzeket nagyon könnyű kérni, kapni azonban annál nehezebb. A sportegyesületek viszonylag egyszerűen igényelhetnek maguknak TAO keretet, ez azonban valójában csak egy szám, azt jelenti, hogy az egyesület ilyen mértékig vehet igénybe társasági adóból származó támogatásokat. Pénz valójában csak akkor kerül a keretbe, ha azt a cégek feltöltik. A TAO pénzeket tehát nem az állam adja, hanem gazdasági társaságok. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon szükség van a sportegyesületek, és a sportegyesületeket támogató, azokat alkotó közösségek vezetőinek aktív munkájára. A vásárhelyi TAO támogatásokat nézve helyi és országos gazdasági társaságokat, kisebb és igen jelentős mértékű támogatásokat egyaránt találunk. Az adatsorokat fürkészve az avatatlan szem számára is rögtön egyértelművé válik: ezeket a támogatásokat Lázár János, korábbi polgármester, a térség országgyűlési képviselője szerezte. Egészen egyszerűen nincs a vásárhelyi közéletben rajta kívül olyan politikai szereplő, aki ilyen cégeket meg tud mozgatni és ekkora mértékű támogatást tud a városba hozni.

Mivel a TAO pénzek a gazdasági társaságoktól érkeznek, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a vásárhelyi sportegyesületeket érintő jelenlegi politikai-korrupciós vita azzal a következménnyel is járhat, hogy elapadnak ezek a források. Hiszen ugyan, melyik cég szeretné a nevét és az általa adott támogatásokat egy olyan vitában látni, amely korrupciós vádakról szól? Függetlenül attól, hogy történt-e visszaélés, vagy egyáltalán történhetett-e, az események egy dolgot nagy magabiztossággal vetítenek előre: a vásárhelyi sportegyesületek lemondhatnak ezen cégek további támogatásáról. Azzal tehát, hogy a TAO támogatásokat övező vitát – talán az országos viták, politikai akciók másolataként – a polgármester Vásárhelyre importálta, a sportegyesületek és a város nagyot veszíthet. Azt, hogy mindez megérte-e, vagy sem, a veszteségen kívül mit nyer vele a közösség, nem a szerkesztőségünk feladata megítélni. De nem lehetünk előítéletesek és feleslegesen borúlátók sem, hiszen Márki-Zay Péter polgármester országos ismertsége és politikai kapcsolatai egyre erősebbek! Könnyen lehet, hogy legalább annyira sikeresen fog TAO támogatásokat szerezni, mint Lázár János. Mindannyiunk nevében csak sok sikert kívánhatunk neki ehhez.

Ha a 2015/2016-os táblázat kicsi lenne, íme nagyítva:

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között

Vásárhelyi TAO pénzek 2014-2018 között 6

Korábbi cikket ITT olvashat a témában.

Forrás, fotók: Vásárhely24