Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhely természeti szemléletváltása, szocialista sorvadás, jobbikos hasadás, Meghan Markle és őfelsége mosolya. Hétindító koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.

Szemléletváltás

A természet észszerűsége.

Okosabban kellene bánni a természeti erőforrásokkal: víztöbbletes időben, a szántóföldek környezetében lecsapolás helyett tartalékolni kellene az aszályos időszakokra – erről beszél a Delmagyar.hu-nak Sirkó Zoltán vásárhelyi kertészmérnök.

„A szemléletváltást forszírozom. Nem a 40 aranykoronás földeket szeretném visszaerdősíttetni. Ott szakszerűen kell intenzív gazdálkodást folytatni, hiszen az embereknek enniük kell, gabonára szükség van. Viszont az összes kedvezőtlen adottságú területen, ahol alacsony az aranykorona-érték, vízjárta a terület, ott igen.”

A tavaszi belvíz helyén most kövér a legelő

Sirkó Zoltán 2005-ben alapította meg alternatív gazdaságát Hódmezővásárhely-Kéktón. Tavasszal a belvizek idején már jártunk nála (2018. március 24.: A belvíz nem ellenség, hanem lehetőség – vissza kell adni a természetnek a területeket, ahol megáll a víz). A földje egy része akkor szó szerint csónakázótóvá alakult át, derékig érő vízzel.

Felhozatal

Szocialista sorvadás.

Tóth Bertalan megválasztásával az eljelentéktelenedés útjára lépett az MSZP, melynek talán sosem lett volna akkora szüksége egy karizmatikus vezetőre, mint most – állítja az Origo.hu.

„Ilyen személyi felhozatallal az amúgy is rossz brandnek számító MSZP tovább sorvadhat, és egyre inkább beleolvadhat a baloldali szövetségi rendszerbe – mint egyre jelentéktelenebb szereplő.
Nem nehéz észrevenni, hogy komoly kihívások várnak a szocialistákra, hiszen a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció, és a Lehet Más a Politikai is helyet követel a baloldal vezérpártjának szerepére.”

Tóth Bertalan megválasztásával az eljelentéktelenedés útjára lépett az MSZP

Döntöttek az MSZP kongresszusán a küldöttek: Tóth Bertalan személyében egy kevésbé karakteres, viszont a pártelitben nagyobb támogatottságot élvező politikus mellett tették le a voksukat, a karakteresebb, ugyanakkor többször is leszereplő Mesterházy Attila ellen. Pedig a szocialistáknak talán sosem volt akkora szüksége egy karizmatikus vezetőre, mint most. Nem így alakult.

Szakítópróba

A Jobbik hasadása.

Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Hírlap Online-nak arról beszél, története legkomolyabb kihívása előtt áll a párt.

„A Jobbikban kialakult helyzetről azt mondta: a párt szakítópróba előtt áll, mindkét fél minél több tagot próbál magához vonzani Toroczkai László hét végi zászlóbontásáig. Azért ez az eddigi legnagyobb szakítópróba, mert Toroczkai mögött már most jelentős erők állnak, elég ha Novák Elődre vagy Dúró Dórára gondolunk – tette hozzá.”

Szakítópróba előtt áll a kettéhasadt Jobbik

Az MSZP új elnökének történelmi mélypontról kell elmozdítania pártját, míg a Jobbik szakítópróba előtt áll – mondta Kiszelly Zoltán politológus. Meglepetésként értékelte lapunknak az MSZP-elnökválasztás eredményét Kiszelly Zoltán politológus, miután a közvélemény-kutatásokkal ellentétben a kevésbé esélyes jelöltet választotta vezetőjévé a párt.

Kihívó

Őfelsége mosolya.

Úgy tűnik, a protokollbakik ellenére II. Erzsébet odavan Meghan Markle-ért, aki május közepén házasodott be a brit királyi családba – derül ki a Lokál Online írásából.

„A hercegné őfelsége előtt lépett ki egy ajtón, és egy alkalommal az autóba is előbb szállt be, mint II. Erzsébet, elfoglalva a királynő megszokott helyét. Protokollszakértők szerint Meghan körömlakkja sem volt megfelelő, törtfehér színe ugyanis túlságosan kihívó. Mindennek ellenére a királynő láthatóan jól érezte magát Meghannel, akinek sikerült akkora mosolyt csalnia II. Erzsébet arcára, amilyet a királynő nemigen enged meg magának nyilvános eseményeken.”

Erzsébet királynő odavan Meghanért

Meghan Markle május közepén házasodott be a brit királyi családba, és máris abban a kegyben részesült, hogy kettesben tölthetett egy napot a királynővel. Úgy tűnik, a protokollbakik ellenére II. Erzsébet odavan Meghanért. A sussexi hercegné, Meghan és II. Erzsébet királynő első kettesben töltött hivatalos útjukon az észak-angliai Cheshire-be látogattak vonattal.