A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 9

Az 1920. június 4-én történtek előtt hajtottak fejet Hódmezővásárhelyen, a Szent István téri országzászlónál hétfő délután.

98 éve, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot – ennek apropóján tartottak városi megemlékezést hétfőn a Szent István téri országzászlónál.

A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 7

Beszédet Márki-Zay Péter polgármester mondott, aki emlékeztetett, ezen a napon Magyarország elvesztette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. – Óriási tragédia érte akkor nemzetünket. Sok magyar kényszerült addigi lakóhelyének elhagyására, hogy hazatérjen a csonka anyaországba – fejtette ki a település első embere, hozzátéve, a ma élőknek tenni kell azért, hogy még egy Trianon ne következhessen be. Véleménye szerint ennek kulcsa elsősorban az ország népességfogyásának megállítása és a születések számának helyreállítása.

A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren

Az eseményen a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara működött közre. A résztvevők megkoszorúzták az országzászlót, majd az ünnepség a volt magyar királyi Mezőgazdasági Szakiskola melletti első világháborús emlékműnél folytatódott.

A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 1 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 2 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 3 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 4 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 5 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 6 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 8 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 10 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 11 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 12 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 13 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 14 A trianoni katasztrófára emlékeztek a Szent István téren 15