Lázár János a vásárhelyi közgyűlésen

A honatya jött, látott és győzött, amennyiben tekintélyt parancsolóan emelkedett felül a káoszon, és vágott rendet a vásárhelyi közgyűlésben.

Emlékeznek a régi partizánviccre?

Hétfő: A németek kizavartak bennünket az erdőből.
Kedd: Kizavartuk a németeket az erdőből.
Szerda: A németek már megint kizavartak bennünket az erdőből.
Csütörtök: Újra kizavartuk a németeket az erdőből.
Péntek: Jött az erdész, és mindenkit kizavart az erdőből.

Körülbelül ezzel a határozott, kritikus, mégis szeretetteljes szigorral szabadította fel a puskaporos levegőjű vásárhelyi erdőt a napokban Lázár János országgyűlési képviselő. A honatya jött, látott és győzött, amennyiben tekintélyt parancsolóan emelkedett felül a káoszon, és vágott rendet a vásárhelyi közgyűlésben.

Elképesztően nagy szükség volt higgadt, erőteljes, leginkább pedig útmutató hangjára, hiszen soha nem látott, és a város hírnevéhez bizonyosan méltatlan iszapbirkózással indult a keddi ülés. A polgármester rajongói és a fideszes közgyűlési többség szimpatizánsai közül is több százan tülekedtek azért, hogy jól odamondjanak a másik félnek. Legalábbis verbális háborúra készültek a reguláris és irregurális egységek mindkét oldalon, és az ülés első két órájában záporoztak is a válogatott odapörkölések, a bekiabálásokat csupán csak némi érdemi munka tarkította.

Márki-Zay Péter igyekezett ugyan, de nem tudott úrrá lenni a helyzeten, ami persze nem is csoda annak tükrében, hogy öt hónapos közéleti szereplését egyértelműen a konfliktusokra, a harcra fűzte fel. Konfliktust keresett és talált először a Fidesszel, majd szép sorban a városházi dolgozók széles körével, a helyi vállalkozókkal, a kórházzal, a sajtóval, egy becsődölt vásárhelyi cégcsoport károsultjainak képviselőjével, és a sort szinte a végtelenségig folytathatnánk. A polgármester a konfliktusok tüzében edzené (országos) politikai karakterét, csakhogy az öncélú harcból nemhogy építkezés nem lesz, de elkerülhetetlen velejárója a rombolás. Aminek a közösség issza meg a levét.

Lázár János a vásárhelyi közgyűlésen

A vásárhelyieknek elegük van a karmolászós cicaharccá fajuló állóháborúból. Lázár János ezt nemcsak tökéletesen érezte meg, de hosszú évtizedes politikai tapasztattal a háta mögött azt is pontosan tudja, hogy „a széthúzás a legdrágább, az összetartás a legkifizetődőbb”. A város tényleg gyönge ahhoz, hogy politikai pankrátorok foglya legyen. Ez a vásárhelyi valóság.

Ezért aztán nemcsak a polgármester figyelmét hívta fel rá: nem az a legény, aki a szeretet hatalmát a kecses kampánykiadványokban hirdeti, hanem éppenséggel az, aki a dolgos mindennapokban megvalósítja, de a közgyűlési többséget is felelősségteljes együttműködésre intette. Felülemelkedett a torzsalkodáson, és rendre utasította a torzsalkodókat: tartsák szem előtt, valamennyien a közösség szolgálatára tettek esküt. Ha pedig ez a felülírhatatlan zsinórmérték, akkor a város fölemelése mindenkor és minden körülmények között fontosabb, mint az ellenfél legyőzése.

„Make love not war” – ezt is üzenhette volna a honatya Hódmezővásárhely polgármesterének és alpolgármesterének, illetve a helyi képviselőknek, hiszen egyrészt mindenkire ráfér a szerelem, másrészt valóban kedvezőbb lenne, ha az érzelmek tüzessége a taszítás helyett a vonzás irányába mutatna.

Lázár azonban rámutatott, bár fontosak a felszabadító energiák, még nem jött el a szusszanás ideje, hiszen rengeteg (közös) melóra van szükség ahhoz, hogy Vásárhely épp olyan takaros és tökéletes legyen, mint egy hasonló méretű osztrák vagy német kisváros. Békeharc helyett tehát békét, a polgárháború helyett pedig (közös) munkát hirdetett meg a többéves fővárosi kitérőt követően hazatérő politikus.

A miniszter sokak számára talán váratlant húzott, de telibe talált.

Hiszen valóban nincs más feladat, mint egyetérteni abban: Vásárhely az első.

„Ha tetszik: Vásárhely first!”