Toroczkai László: Márki-Zay egy politikai hullarabló

Nem sokkal azután, hogy nyilvánossá vált a hír, kirúgják Dúró Dórát a Jobbik parlamenti frakciójából amiatt, hogy Toroczkai László mellé állt, az ásotthalmi polgármester egyértelmű üzenetet írt a Facebook-oldalára. Szakad a Jobbik, összeomlik a cukiskodó párt- írja az Origo.

Toroczkai posztja szerint Dúró „egyetlen bűne, hogy volt bátorsága” elnökhelyettes-jelöltként melléállni az elnökválasztási kampányban, pedig „az alapszabályt éppen azért módosították, mert arra számítottak, hogy a párt első vonalából úgysem mer senki velem párban indulni.” Vagyis pont azt állítja, ami már régóta nyilvánvaló: nem tűrnek meg Sneiderék belső ellenzéket a Jobbikon belül. A poszt folytatása viszont arról árulkodik, hogy hamarosan ez nem is jelent majd gondot a háttérben a bukott expártelnök, Vona Gábor által támogatott Sneider-vonalnak. Így folytatja ugyanis Toroczkai:

Dúró Dóra a mai napig arról beszélt, hogy a Jobbikot egyben kell tartani, mert az ő élete is ennek a mozgalomnak a részévé vált. Mától nincs értelme többet erről beszélni.

Vagyis, már nincs értelme arról beszélni az ásotthalmi polgármester posztja szerint, hogy a Jobbikot egyben kell tartani. A hetek óta elkerülhetetlennek tűnő pártszakadás a mai nappal egyértelművé vált, főleg, hogy egy dátumot is megjelöl a posztban, ami így zárul:

Előre kell tekinteni. Húsz évvel ezelőtt a MIÉP-ben kezdtünk politizálni, aztán hosszú évek mozgalmi munkája után sokan a Jobbikban folytattuk. A pártok jönnek, mennek. Születnek és elmúlnak. A bajtársi közösség azonban marad. Mi itt voltunk, vagyunk és leszünk. Egyszerűen magyarok. Mi Magunk.” A poszthoz pedig egy fotót is csatolt, amelyen az alábbi felirat szerepel:

Zászlót bontunk. Június 23.

Erről bővebben nem ír, de valószínűleg ezen a napon alakulhat meg egy Jobbikkal szemben álló új szerveződés, élén Toroczkaival. A Jobbik totális széthullása az elmúlt időszak hatalmi harcai után immáron konkrét dátumot is kapott.

Forrás: origo. hu, Toroczkai László facebook oldala