Grezsa István

Grezsa István Kárpátaljáért is felelős kormánybiztos szerint minden esély megvan rá, hogy a jövőt magyarul írják a Kárpát-medencében. Állítja, a békediktátum centenáriuma alkalmat adhat arra, hogy Trianon veszteségeit a 21. században előnnyé és nyereséggé konvertáljuk, és bizony nem ördögtől való elképzelés, hogy ismét a Kelet újítja meg a Nyugatot. Pünkösdi Promenad-interjú.

– „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – fogalmazott beiktatási beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. Mit gondol, vonatkoztatható-e ez a kijelentés a 15 milliós magyarságra, azaz a határokon túl is nyert ügy-e a magyar ügy?

– Szilárd meggyőződésem, hogy ez a miniszterelnöki kijelentés csakis a 15 millió magyarra vonatkoztatható, és nem értelmezhető a mostani országon belül élő 10 millióra. Óriási sikernek tartom, hogy száz évvel Trianon után a magyarság, a magyar nemzet és a magyar állam a Kárpát-medence stabilizáló tényezőjévé vált, és a velünk élő szomszéd népek – Németh Lászlóval szólva: a „tejtestvérek” ‒ nem saját nemzeti fejlődésük akadályát látják Magyarországban, hanem együttműködő partnerként tekintenek ránk. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kisebbségi jogok területén komoly hiányosságok mutathatók ki minden szomszédunknál. Ezzel együtt

a békediktátum centenáriuma alkalmat adhat arra, hogy Trianon veszteségeit a 21. században előnnyé és nyereséggé konvertáljuk, nem feledve persze a veszteség mértékét.

– Trianon nyereségei – magyar szempontból iszonyatosan szürreálisan hangzik. Mit ért ezen?

– A Kárpát-medence legnépesebb nemzetiségeként van egy aranytartalékunk a határon kívül: a külhoni magyarság különböző csoportjai. Ha sikerül a 15 millió magyart egységbe szervezni, beleértve az anyaországiakat, a szomszédos országokban, illetve a nyugati diaszpórában élőket, akkor Orbán Viktor egy másik fontos gondolatához csatlakozva teljesen reális, hogy a jövőt magyarul fogják írni a 21. században itt a Kárpát-medencében.

– A kormányfő arról is szólt, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét. Megvannak ma ennek a politikai alapjai?

– Egyértelműen igen, hiszen mindenki számot vetett azzal – mi, magyarok, ahogy a történelem során lenni szokott, megint elsőként! –, hogy átalakul az egész világ, benne Európa és különösen az Európai Unió. Akut és élő kérdések a migráció kihívásai, a keresztény alapértékek megőrzése, a kulturális és történelmi különbözőségek, ugyanakkor a legnagyobb probléma a kontinensünk versenyképességének zuhanása. Mi, az úgynevezett keleti világ azzal tudunk hozzájárulni Európa kibontakozásához, hogy az évszázadok történelmi kényszerei által örökül hagyott immunitást párosítva a lengyel vezetéssel megszervezett, a Balkán egyes részeitől a Visegrádi Négyeken át a Fekete-tengerig ívelő kelet- és közép-európai térség komoly gazdasági fellendülésével képesek lehetünk megújítani Nyugat-Európát!

Milyen érdekes, hogy amikor Bánffy Miklós lemondott külügyminiszterként az 1930-as évek végén hazament az elszakított Erdélybe, ott egy kiállítás megnyitóján arról beszélt, Timur Lenk volt a legnagyobb mecénása a művészeteknek és a kultúrának. Azaz annak ellenére, hogy pusztítóként emlékezünk rá, valójában mindig a Kelet újítja meg a Nyugatot. Hiszek benne, hogy húsz-harminc esztendőn belül nemcsak eszmeileg, de gazdaságilag is hozzá tudunk járulni a nyugati világ talpra állásához, ami évtizedekig elérhetetlen álomnak tűnt.

Grezsa István

– Ami a prosperálást illeti, tagadhatatlan, hogy a magyar gazdaság stabilan fejlődő pályára állt, márpedig az erős gazdasági lábakon álló anyaország a határon túli magyar közösségek megmaradása szempontjából is húzóerőt jelenthet. Ebben a tekintetben mit tapasztal 2010 óta a Kárpát-medencében?

– Magyarország abba a helyzetbe került, hogy felnéznek rá a külhoni magyarok New Yorktól Csíkszeredáig. Ez óriási eredmény, hiszen korábban nagyon ritkán adódott olyan időszak, hogy a mag-Magyarországra tekintsenek példaként gazdasági fejlődése miatt, és azért, mert következetesen kiáll a hagyományos értékek mellett. A 2010-ben bekövetkezett nemzetpolitikai fordulat – különösen azzal, hogy 2014-től a gazdaságfejlesztést állította a középpontba – valódi távlatokat nyitott a nemzet történetében annak érdekében, hogy száz év után végre megérje magyarnak lenni itt a Kárpát-medence közepén. Ha sikerül gazdasági erőforrássá szervezni a Kárpát-medence 13 millió magyarját, akkor nemcsak annak a 3 milliónak segítünk, aki a határon kívül él, és így vagy úgy, de hátrányokat szenved magyarsága miatt, hanem mi magunk is erősebbé válunk.

– Azzal is, ha a magyar állam nem az anyaországban, hanem a határon túlra fektet be?

– Régóta tudjuk, hogy a legnagyobb gazdasági erőforrás maga az ember, az amerikaiak dollárra is fordítják. Ennek szellemében a határon túlra történő pénzügyi befektetések nem kútba dobott pénzek, hanem bennünket is erősítenek, amit talán a következő négy évben már akár forintosíthatunk is. Valamennyi környező országgal kereskedelmi aktívuma van hazánknak, és amikor például Szerbiában beruházunk az ott élő magyar közösség életébe, akkor ez tovább fokozódik, tehát direkt nyertesei vagyunk a beruházásoknak – ahogy egyébként a kohéziós EU-s források kihelyezésének első számú kedvezményezettje sem más, mint a német gazdaság…

– Ha már a kútba dobott pénz vádját említi, mennyire jellemző ma a hasonló gondolkodás? Hogy látja, kellő mértékben erősítették-e tizennégy évvel a rossz emlékű népszavazás után az anyaországi nemzettudatot a kettős állampolgárság bevezetése, valamint a határon túl élő magyarokat célzó gazdagságfejlesztési, kulturális, oktatási és egyéb források?

2004. december 5-e gyalázatos emlék,

nettó hazaárulás, ami akkor és ott történt. Ám ennek is akad pozitív hozadéka, mégpedig az, hogy beszédtémává tette a határon túli magyarságot,

hiszen a Kádár-korszak puha diktatúrájában ‒ ahogy Sütő András írja egyik drámájában: egyezkedés közben veszett el mindenem! ‒ megrendültek a nemzeti identitás alapjai. Nem foglalkoztunk azzal, hogy a határon túl is élnek magyarok, és rendszerváltás után is csak egy szűk kör szenvedélyévé vált a szórványmagyarság ügye. 2004 után mindenki elkezdett arról beszélni, hogy önhibájukon kívül a határokon túl is élnek magyar közösségek, melyekkel kezdeni kellene végre valamit. Úgy érzem, a hazai közgondolkodásban egyre inkább általánosan elfogadott ténnyé válik, hogy mi

nemcsak 10 millió magyarért vagyunk felelősek, hanem 13 vagy 15 millió magyarról gondoskodunk világszerte.

Ha eltérően fejlődünk, példának okárt az anyaország erősödik, Kárpátalja pedig leszakad, akkor két külön világgá alakulhat át két magyar közösség, mely néhány év vagy évtized leforgásáét követően nem fog tudni szót érteni egymással.

– Szót érthetnek-e végre egymással a pártok is, melyek között akad olyan – ráadásul a 2004-es gyalázat gyűlölet-miniszterelnöke vezeti – mely elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát?

– Szerencsére egyre kevesebb olyan (ellenzéki) párt van, mely politikai tőkét kovácsolna a külhoni magyar ügyekből, a határon túli magyarság támadásából. Bízom benne, hogy az előttünk álló négy évben végérvényesen bekövetkezik a szemléletváltozás. Azaz nemcsak a politikai szférában, de az iskolákban és a kisközösségekben is természetes érzéssé válik, hogy nekünk igenis dolgunk van a nem Magyarországon élő magyar közösségekkel és bizonyos értelemben a Kárpát-medencei nem magyar többségekkel is, hiszen nélkülük nem fog menni a magyar kisebbségekkel való szoros együttműködés sem.

Grezsa István

– A nemzeti összetartozás érzésének megerősödése, tudatosodása mennyiben járulhat hozzá a mindennapi fejlődéshez?

– Az értékválsággal terhelt világunkban megrendülnek az identitások is, a nemzetért, a családért, a közösségért érzett felelősség. Különösképpen bomlasztó a nyugatiak által egyfajta emberi jogként mindenáron importálni kívánt genderkultúra. Az identitások megrendülésének korszakában kiemelten fontos a nemzeti identitás,

mely nem valami hóbort vagy mázas magyarkodás, hanem egyértelműen versenyképességi kérdés.

– Annak ellenére, hogy folyamatos támadások érik az egybegyúrt Európa hívei részéről, és azzal együtt, hogy számos közös politikai szabályozóval lehetne hatni ez ellen?

– Nem véletlenül áramlik egyre több tőke Magyarországra, miközben az uniós politikai klímából az következne, hogy ez egy instabil ország, furcsa politikai extremitásokkal. A gazdaság egyértelműen előnyként azonosítja, hogy hazánk határozott és stabil állam, világosan ragaszkodik a hagyományos értékeihez. Ebben a helyzetben még

az eddigieknél is erősebben kell kapaszkodnunk abba a sokfajta genetikai állományból összerakott nemzeti közösségbe, amit magyarságnak hívunk. Abba a magyarságba, mely nem faj és genetika kérdése, hanem kultúra és anyanyelv,

ami alapvetően megkülönböztet bennünket a nagyobb, gazdagabb és szerencsésebb nemzetektől. A nemzeti identitás erősítése tehát nem valamiféle erőltetett ideológiai vagy politikai ügy, hanem vegytisztán versenyképességi kérdésként szemlélhető, aminek a jelentősége a következő években tovább fokozódik.

– Ön szerint is a nemzeti reneszánsz lesz az unió jövője?

– Igen, mindenképpen. A világ két fele között ideológiai és kultúrharc zajlik. Az EU felől érkező, agonizáló brüsszeli liberális demokrácia azt sugallja, a nemzetállamok kora lejárt, és szélesebb léptékű összefogásról kell beszélni, egyfajta Európai Egyesült Államokról, ahol az európai identitás veszi át a nemzeti identitások helyét. Az öreg kontinens történelmét és karakterét ismerve azonban ez illúzió! Itt Európában egy-egy nevet egy-egy ezredév csatol egy-egy területhez, azaz inkább talpára kellene állítani a feje tetejére állított világot: a nem másokat kirekesztő, de erős nemzeti identitások lehetnek az alapjai a tárgyszerű és korrekt együttműködésnek.

Grezsa István

– A beszélgetés elején említette, hogy a kisebbségi jogok területén komoly hiányosságok mutathatók ki minden szomszédunknál. Kárpátalján a legfeszültebb a helyzet az utóbbi két esztendőben, milyen mozgástere marad a magyar államnak akkor, amikor a két ország közötti kapcsolat mindennek mondható, csak jószomszédi viszonynak nem?

– Kárpátalja egyfajta lakmuszpapírja a magyar nemzetpolitikának. Az itt élő 150 ezres magyarság jelenleg a legveszélyeztetettebb nemzetrész az egész világon, ezért évek óta megkülönböztetett figyelmet kap a magyar kormánytól. Száz esztendő alatt a hatodik országban élnek az ottani magyarok, minden rezsimváltás egyfajta lenullázódással indult, most pedig olyan ukrán világban kellene megtalálniuk a helyüket, ahol a többségi nemzet tagjai magukat az oroszokkal szemben azonosítják, az orosz jogtiprásokra hivatkoznak, majd az orosz módszerekkel lehetetlenítik el a magyarokat. Kárpátalján a magyar állam napi szintű jelenléte nélkül nem működne az állam, azaz ukrán állami feladatokat is átvállalunk. Ha itt helyben tudjuk tartani a magyarokat, akkor miért ne lennének képesek a szerencsésebb térségekben élő közösségeket is megerősíteni?

– Milyen állapotban vannak a további Kárpát-medencei magyar közösségek Erdélyországtól Felvidékig, milyen akut problémákkal, kihívásokkal kell megküzdeniük a következő négy, de akár tizenkét évben?

Erdély esetében az a kulcskérdés, hogy sikerül-e hazacsábítani a fiatalokat Nyugatról, és a magyar állam gazdaságfejlesztési programcsomagja révén komoly forrásokkal valódi reményt nyújtani arra, hogy az önálló Székelyföld – melynek jogos igénye a területi autonómia ‒ az egyik fejlődő és leggazdagabb régiójává váljon Romániának. Ma messze nem az, hiszen az utóbbi évtizedekben tudatosan elkerülték a román ipari és infrastrukturális beruházások.

Szerbiában is látszanak már a gazdaságfejlesztési programban első eredményei, melyek arra csábíthatják az ott élő nemzettársainkat, hogy kettős állampolgársággal a zsebben is érdemes helyben maradniuk. A kiváló államközi kapcsolatoknak köszönhetően akár történelmi kiegyezésről is beszélhetünk, pedig legalább akkora vitáink voltak és vannak a szerbekkel, mint a románokkal. Szlovéniában és Horvátországban a néhány ezres magyar közösséget gazdaságilag kell megerősíteni, odafigyelve a nemzeti önazonosság ügyére.

Ausztriában lényegében feloldódott a magyarság, ám mivel rengeteg honfitársunk dolgozik ott, Bécsben hamarosan magyar óvodát építünk, és az igényeket figyelembe véve újjászervezzük a magyar iskolarendszert a középiskolával bezárólag.

A gazdaságilag prosperáló Szlovákiában egyre több a billegő identitás. Itt van a legkomolyabb tartalékkapacitás: egy félmilliós közösség. Ha a magyar állam meg tudja erősíteni az alapokat az óvoda- és iskolarendszertől a határ menti a gazdaságfejlesztésig, akkor az itteni magyarság reneszánszát élheti. Összességében azt mondhatom, hogy a Kárpát-medencében Ukrajnától eltekintve nincs olyan akadályozó tényező, mely súlyosan gátolná a határon túli magyarság ügyében való előrelépést. Az akaraton, belpolitikai, kormányzati döntéseken és az anyaországi magyarság elszántságán múlik, hol milyen jövőképet festünk.

Fotók: Gémes Sándor