Rendkívüli közgyűlést tartanak Vásárhelyen - Online! 1

Nem pénteken, hanem csütörtökön, és nem délelőtt, hanem délután tartaná az áprilisi rendes közgyűlést Márki-Zay Péter. Könnyen lehet, hogy nem lesz határozatképes a testület – erről beszélt Hegedűs Zoltán a hétfő este közzétett Facebook-videójában.

– Március 29-én megegyeztünk a polgármesterrel, hogy a legközelebbi rendes közgyűlés április 27-én, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődik. Múlt hét csütörtökön meg is kaptuk a meghívót, azonban ott már április 26-a, délután 16 óra szerepelt időpontként – jelentette ki a videóban Hegedűs Zoltán. A helyi Fidesz-frakció vezetője ismertette, több képviselő jelezte, hogy a módosítás miatt nem tud részt venni az ülésen, mivel a korábbi dátumhoz igazította a programjait.

Hegedűs hozzátette, ma egyeztetett Márki-Zay Péterrel, hogy ha csütörtökön is, de legalább 9 órakor üljön össze a grémium, mivel

ha marad a délután, könnyen elképzelhető, hogy nem lesz határozatképes a testület.

– Fontos kérdésekben, határidős pályázatokban kellene döntenünk, azonban a településvezető szerint jogi akadályok miatt már nem lehet változtatni – jelentette ki Hegedűs, aki ezzel szemben úgy véli, nem járna szabályszegéssel az időpont módosítása. A politikus reméli, Márki-Zay meggondolja magát, és együttműködik a képviselőkkel.

A frakcióvezető még elmondta, ma a bizottságok elfogadták a Járható Vásárhely Programot, és a könyvvizsgálói vizsgálat szerint a keddi rendkívüli közgyűlésen tárgyalhatnak a költségvetés módosításáról. A kezdeményezés által 48 utca aszfaltja és 21 utca járdája újulhatna meg még az idén.

Friss infromációk a Járható Vásárhely Programról

Fontos információk a Járható Vásárhely Programról és a közgyűlés összehívásáról.

Posted by Zoltán Hegedűs on Monday, April 23, 2018