Jó reggelt, Vásárhely! 14

Mutatjuk a tegnapi nap legfontosabb történéseit.

Csütörtökön sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadék nem várható, ugyanakkor többfelé élénk, keleten, északkeleten olykor erős lehet az északi-északnyugati szél – írja az Időkép. A szelesebb tájakon enyhe fejfájás, nyugtalanság is előfordulhat. A napos időben javul hangulatunk, közérzetünk.

Tegnap megírtuk, hogy kis történészek mérhették össze tudásukat az Emlékpontban. De a A “Kis Platán” elnevezésű matematika verseny eredményeit is közzétettük. Melyet ITT megtalál. Sőt, a vásárhelyi úszók sikereiről is beszámoltunk.

Boldog névnapot kívánunk az Emmáknak!

Ezen a napon történt: 

  • 1943 – Dr. Albert Hofmann svájci kémikus először vesz be LSD-t.
  • 1952 – A Szentszék a nagyváradi püspökség Magyarországon maradt részének ordináriusává nevezi ki a mindenkori csanádi püspököt.
  • 1961 – Csődött mond a CIA szervezte Disznó-öbölbeli invázió.
  • 1971 – Föld körüli pályára áll az első űrállomás, a szovjet Szaljut–1.

Már csak egyet kell aludni és itt a hétvége!