Hódmező habja – napi netszemle

Finnyás politikusok, meseszép szobrok, a kézrátétel ereje és a világháló gyermekcsapdái. Hétindító koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.

Pörgés

A Táncolók egyensúlya.

A Delmagyar.hu egy meseszép szobrot mutat be, mely Hódmezővásárhelyen, a Serház téren, a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában áll.

„Fritz Mihály szobrászművész készítette a Táncolók című szoborcsoportot. Érdekesség, hogy nincs talapzata, így tényleg olyan, mintha akkor és ott pörögnének a lányok.”

Egyensúlyban a Táncolók

Fritz Mihály szobrászművész készítette a Táncolók című szoborcsoportot. Érdekesség, hogy nincs talapzata, így tényleg olyan, mintha akkor és ott pörögnének a lányok. Kisebb nyomozás után tudtuk kideríteni, ki az alkotója. Fritz Mihály 71 éves szegedi szobrász és éremművész.

Kerékkötő

Finnyás miniszterelnök-jelölt.

A Vásárhely24 Rója Istvánnal, a térség baloldali képviselőjelöltjével közöl interjút.

„Összefogásra országosan lenne szükség, ám Vona Gábor, a Jobbik elnöke ez elől elzárkózott. Úgy gondolom, Vona kerékkötője lehet egy összefogásnak. Márpedig, aki miniszterelnök akar lenni, az ne legyen ilyen finnyás! Legyen rugalmas és vegye észre az idők szavát.”

Rója István: Aki miniszterelnöknek készül, ne legyen finnyás! – Vásárhely24

A szocialisták képviselőjelöltje szerint Lázár János rengeteg dolgot hozott a térségbe, ebben nem is akar vele vitatkozni. A makói tanár úgy véli, ha az emberek kormányváltást akarnak, hasznosabb lenne, ha a miniszternek egy kihívója lenne. Interjú. – Ön a négyes választói körzetben az MSZP színeiben indul az áprilisi országgyűlési választáson.

Energiaátadás

Kézrátéttel gyógyít a színésznő.

Papadimitriu Athina megtanult egy olyan technikát, amellyel képes mások testét és lelkét is meggyógyítani, egy kollégáját már a gégeműtéttől is megmentette – derül ki a Lokál Online cikkéből.

„Az emberek mellett állatokat is gyógyítottam már energiaátadással: fél évvel ezelőtt elütötték a macskánkat, aki a baleset következtében medence- és combcsonttörést szenvedett. Nem láttunk sok esélyt a gyógyulásra, de mégis kezelésbe vettem. Rövid idő alatt olyannyira rendbe jött, hogy ugrándozott, fára mászott.”

Kézrátétellel gyógyít Papadimitriu Athina | Lokál

Papadimitriu Athina élete örökre megváltozott, amikor 23 éves öccsét tragikus hirtelenséggel elvesztette. A színésznő szerette jelenlétét a mai napig érzi, és az idő során egy olyan technikát is megtanult, amellyel képes mások testét és lelkét is meggyógyítani. Athina a Lokálnak elárulta: egyszer egy kollégáját is megmentette a műtéttől.

Iksz

A világháló gyermekcsapdái.

A Zoom.hu Allison Havey és Deana Puccio Szex és lájk és közösségi média könyvét ajánlva arról ír, milyen veszélyek leselkedhetnek a 18 éven aluli szörfözőkre az online térben ha ismerkedésről vagy szexuális tartalmakról van szó.

„Ma már a pornó nem kopott VHS kazettán, narrációval és szaxofonszólamokkal érkezik, hanem tulajdonképpen bárhogyan, a 18-as óvó karikát már egy négyéves kisgyerek is be/ki tudja ikszelni. A szülőknek a megváltozott helyzetet egy megváltozott térben kell(ene) kezelniük.”

Merre csavarog a gyerek az interneten?

Merre csavarog a gyerek az interneten? Ma már egyre kevesebb az olyan szülő, aki eltéved az internet világában, de még a legprofibbak sem tudják feltétlenül, hogyan és miként lehetne megvédeni a gyereküket az online tér legmélyebb bugyraitól. Allison Havey és Deana Puccio Szex és lájk és közösségi média – Hogyan értsünk szót a gyerekünkkel a digitális világban?