Lázár János: A politika nem babapiskóta 1

Olvasónk, Kelemen V. László szerkesztőségünknek küldött írásában azt elemzi, hogy a térségben élőknek sokkal hasznosabb valakivel, mintsem valaki ellen szövetkezniük, és rámutat, Lázár János képviselői munkásságát még jobbikos ellenfele is elismeri.

A Csongrád megyei 4. választókerületben az ellenzék egyes hírek szerint Kiss Attilát, a Jobbik jelöltjét látja esélyesnek. De vajon miért is kellene Kiss Attilát választani, amikor ő maga is elégedett Lázár János teljesítményével, s ezt éppen a Simicska Lajos irányította Hír TV-nek mondta el.

Szó szerint így:

“az elmúlt időszakban vitathatatlanul nagyon sok beruházás érkezett, köszönhető ez itt a kormányon levő Fidesznek, és annak a második emberének, Lázár Jánosnak. ezt azért tőle elvitatni nem lehet.

Kiss Attilának teljesen igaza van, nehéz is lenne elvitatni. A négyes választókerületben az elmúlt ciklusban, Lázár képviselősége alatt 177 fejlesztés fejeződött be. Egyebek mellett megépült a 43-as autópálya, a kövegyi közút, a nagylaki elkerülő, felújították a Hódmezővásárhely és Makó közötti, illetve a Hódmezővásárhely és Békéscsaba közötti utat (kerékpárúttal együtt), sőt Vásárhelyen az északi és a keleti elkerülő is épült.  Nem szabad elfelejteni, hogy Apátfalva, Makó, Földeák, Székkutas és Maroslele tornacsarnokkal, Hódmezővásárhely és Makó villanyfényes műfüves pályával, az előbbi város pedig vívó- és ökölvívó centrummal is gazdagodott. Mindemellett milliárdos fejlesztések valósultak meg a vásárhelyi és makói kórházban is.

Az egészségügyi fejlődéshez hozzátartoznak a Vásárhelyen, Makón és a kistelepüléseken felújított orvosi rendelők. Az oktatás terén érdemes szót ejteni a 12 óvodai ingatlan teljes körű rekonstrukciójáról, ami Hódmezővásárhelyen ad otthont a gyermekeknek. A fürdőfejlesztés mindkét várost érintette, a vásárhelyi uszoda két medencével bővült, a makói Hagymatikum esetében pedig 9 milliárd forintos beruházást fogadott el a kormány. Makón megújul a múzeum, épül a könyvtár, Vásárhelyen pedig több száz diák hódolhat a táncnak és művészetnek az egyébként teljes átalakuláson átesett Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szomszédságában.

Mindezeket a teljesség igénye nélkül soroltam fel, s akkor még nem beszéltem arról az elbírálás alatt áll 98 pályázatról, ami további közösségi célokat szolgál. Erre mondaná Hofi Géza:

„tudják, amíg van levegő, addig teljesen természetes, hogy az ember szabadon szedi – de ha nem lenne, akkor rögtön megfulladnánk…”

Kiss Attila vajon mit mutatott fel a mögöttünk hagyott négy esztendőben? A Makón praktizáló állatorvos milyen közéleti tevékenységet végez? Kiss igazából 2014-ben tűnt fel, hiszen akkor indult el Lázár János ellen az országgyűlési képviselőválasztáson. Nem sikerült nyernie, Lázár a makói szavazókörökben is nagyobb bizalmat kapott, mint az állatorvosként praktizáló Kiss. Ezt követően ringbe szállt az önkormányzati megmérettetésen is. Ez még nagyobb kudarc volt számára, mivel az utolsó, harmadik helyen végzett Farkas Éva Erzsébet és Buzás Péter mögött, mindössze 1.326 voksot kapott, ami 13,25 százalékra volt elég.

A makói grémiumba viszont listáról bekerült, de úgy gondolta, hogy lemond a makóiak képviseletéről, ezért visszaadta a mandátumát.

Ugyanakkor a Csongrád Megyei Közgyűlés jobbikos helyét megtartotta, így azt gondolhatnánk, hogy ott küzdött tovább a makói érdekekért. nem erőltette meg magát kifejezetten, hiszen a 2017-ben tartott 8 ülésből háromszor jelen sem volt, s egy év alatt háromszor szólt hozzá, egyszer a márciusi, kétszer pedig a júniusi ülésen.  a politikai munka nagyjából ennyiben ki is merült.

Más jelölt nem lévén, 2018-ban is ő indul a négyes választókerület parlamenti képviseletéért, az azonban továbbra sem világos, hogy vajon miért tartják őt például esélyesebbnek a több évtizedes tanári és gimnáziumigazgatói múltat felmutató szocialista Rója Istvánnál, hiszen még a Jobbik-közeli Iránytű Intézet is 10 százalékkal kevesebbre méri, mint Lázár Jánost, a baloldali aspiránst pedig jelentős mértékben torzítja lefelé.

Mindent összevetve, egyet lehet érteni Kiss Attilával, hiszen az elmúlt 100 évben nem történtek ilyen léptékű beruházások a környéken. Ez még akkor is igaz, ha Kiss Attila ezeket helyenként lenézi, mint ahogyan azt tette Csanádalberti esetében, amikor az ott megépült művelődési házon gúnyolódott. Ekképpen:

„de például olyan értelmetlen beruházások, hogy csak egy kis falvat érintsek, Csanádalbertit, ahol egy 500 fős településről beszélünk, ahol egy 700 fő befogadására alkalmas kultúrházat építettünk, közben meg elfelejtünk arról gondolkodni, hogy hogy legyen ott élhető falu, illetve hogy kik fogják ezt majd belakni ezt a térséget.”

Csanádalberti lakosai méltán háborodtak fel ezen több okból is.

Egyrészt 2014-ben a közösségi ház volt az első kérésük Lázár János felé, melyhez meg is kapták a támogatást. Másrészt a létesítmény 300 fő befogadására alkalmas. Joggal tehetjük fel a kérdést: ha a Jobbik képviselőjelöltje egy komplett falut megsért a választási kampányban, ráadásul úgy, hogy azt sem tudja, mekkora a közösségi ház, akkor mit fog csinálni, amennyiben hatalmat kap?

Lebontatja, mert értelmetlennek tartja?

S vajon milyen információkkal rendelkezik a választókerületéhez tartozó további 18 településről? Azt tudjuk, hogy kitűnő viszonyt ápol – hiszen a Jobbik támogatta a megválasztását – a másfél esztendőre Hódmezővásárhely élére kerülő Márki-Zay Péterrel, de ez édeskevés.

Itt ugyanis a következő négy esztendőre döntjük el azt, hogy ki képviseljen több mint 100 ezer embert.

A tény mindenképpen tény marad. Kiss Attila két választáson sem kapott bizalmat, a makóiakat az esze ágában nem volt képviselni, ezért 2014-ben visszaadta a mandátumát. inkább beült a havonta egyszer ülésező megyei közgyűlésbe, ahol egy év alatt háromszor szólt hozzá és a nyolcból három ülésen ott sem volt. Mindeközben Lázár János a parlamentben éppen 10-szer többször, összesen 30 alkalommal emelkedett szólásra, az összes többi minisztert megelőzve, s ha a teljes ciklust nézzük, akkor 450 ízben tette mindezt, emellett 123 parlamenti indítványt nyújtott be. Kiss Attila egyébként emellett egyetlen fórumot sem tartott megyei közgyűlési képviselőként – leszámítva a „független” Márki-Zay Péter polgármesteri kampányában betöltött szerepét, aki egyébként a fenti fejlesztéseket intéző Lázár Jánost szidalmazta általában – csupán a választás előtt néhány hónappal kezdett korteskedni maga mellett. Lázár János ezzel szemben az elmúlt ciklusban 262 fórumon állt a választópolgárok elé.

Lehet vitatkozni az esetleges visszaléptetéseken, azt latolgatni, hogy vajon ki az esélyesebb, kivel miként kössünk szövetséget valami vagy valaki ellen, de sokkal hasznosabb az, ha valaki az itt élők mellett dolgozik és eredményeket hoz. A politikus ugyanis csak a következő választásokat látja, míg az államférfi a következő nemzedékeket.

Kelemen V. László