Április végén lehet beiratkozni az óvodákba 1

Az egykori Alföldi Porcelángyár, ma Villeroy&Boch 50 éves évfordulója alkalmából jótékonysági programsorozatot indított a városban- a Malom Utcai Óvoda megújulása csak a kezdet. 

Több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1965-ben alapították meg az egykori Alföldi Porcelángyárat Hódmezővásárhelyen,  a cég 2015-ben ünnepelte 50 éves fennállását, ezért utódja, a Villeroy & Boch vezetése úgy gondolta, egy jótékonysági program indításával ünnepel. Ezért még akkor, az önkormányzat támogatásával felújították a Malom Utcai Óvoda mosdóját, ám ennek most folytatását tervezik – adta hírül egy közleményben a cég, melyből az is kiderül: egyedi, sorszámozott mosdókat bocsátottak árverésre, melynek köszönhetően közel fél millió forint érkezett a nemes célra, melyet további felajánlásokból és saját kasszából pótoltak ki, hogy megújulhasson az ovi teljes vizesblokkja. Legutóbb pedig átadásra kerültek az óvoda két csoportjához tartozó, modern öltözőszekrények, valamint a megszépült előtér is.

 

-Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon fontos egy város és egy cég életében. Egy városnak a cégekkel együtt kell működnie, egy cég, pedig ha megteheti, segítenie kell egy várost, az intézményeket. Mi is nagyon örülünk, hogy itt örömet tudtunk okozni, és fontos elmondanom, hogy szeretnénk ezt a programot tovább folytatni. Tehát évente egy-egy intézménynek, iskolának, óvodának – a város döntésétől függően – egy hasonló felújítást megcsinálni – emelte ki az átadón Hideg Gábor, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Tőkés Jánosné, az intézmény szakmai vezetője mindehhez hozzátette: óvodájuk ékköve a nemrég felújított fürdőszoba, melyhez most már az öltöző is csatlakozott. A kivitelezésnél a pedagógusok és a kisgyermekek igényeinek kielégítése volt az elsődleges szempont, és nagyon örültek, hogy kikérték a véleményüket, a kéréseiket végig figyelembe vették a munkálatok során.

Az óvoda egyébként a város egyik legrégebbi intézménye, amely már 1891-ben gyermekmenhelyként működött. Jelenleg több mint 80 kisgyermek jár ide.