Az első és második osztályosok farsangja délután kettő órakor, a 3.4 osztályosok produkciói pedig délután 3 órakor kezdődtek az intézmény tornatermében – tudtuk meg Botkáné Kovács Henriettől, az alsós munkaközösség vezetőjétől, és a farsang egyik szervezőjétől, aki azt is elárulta, egyéni és csoportos produkciók is a közönség elé kerülnek, illetve hagyományosan a közös uzsonnázás is része a programnak, amelyet a gyerekek hoztak szülői segítséggel. Természetesen a tombola sem maradhatott ki a jeles eseményből, amely szintén szülői támogatással: írószerek, játékok és kozmetikumokat rejtettek a csomagok.

Botkáné Kovács Henriett

Szabó Lilla, első osztályos kisdiák hős katicának öltözött be. „Anyukámmal közös ötlet volt, hogy ennek öltözzek be. Édesanyám készítette meglehetősen sokáig a jelmezem, egy konyhai kötényből”- mondta a kislány, aki azt is elárulta, izgatottan várja, hogy végig vonuljon a zsűri előtt. Lilla egy látványos produkciót is előadott hős katica módjára, végig cigánykerekezte a teret, amelyet a közönség ujjongással és tapssal fogadott.

Szabó Lilla

 

A Varga Tamás Általános Iskola jelmezrepertoárjában helyet kapott a tigris, Darth Vader, királylány, cowboy és polip is. A kicsik örömmel és izgatottan vonultak fel.

Egy szülői ötletből fakadóan egy kislányt is kettéfűrészeltek a mulatságon. Aggodalomra semmi ok, a bűvészládából épségben kelt ki a bátor diáklány.

Ács Helga