Hódmezővásárhely gazdaságfejlesztése szempontjából az egyik meghatározó beruházása indult el pénteken. A keleti elkerülő út fogja összekötni az Ipari Parkot a 47-es út északi becsatlakozási pontjával, valamint az északi elkerülő úton keresztül, a Szentesi úttal. Február 13-án a város vezetője aláírta a kivitelezési szerződést, pénteken pedig megkezdődtek a munkálatok.

A rendezvény moderátora Herczeg Sándor, a Rádió 7 és promenad.hu munkatársa először felkérte Hegedűs Zoltánt, Hódmezővásárhely polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármesterét, ünnepi beszéde megtartására.

Ez az elkerülő út gyorsabb megközelítését biztosítja az Ipari Parknak és ez üzemanyag takarékosságot is jelent, hiszen hatékonyabban lehet elérni ezt a területet a járműveknek. Számításaink szerint több száz tehergépjármű tart nap, mint nap az ipari területre. Ezek a járművek gyorsabban jutnak el ide, és nem szennyezik sem Susán, sem Újváros városrészek levegőjét. Nem csak gazdaságfejlesztési szempontból fontos beruházás ez, hanem egyben élhetőségi szempontból is” – mondta el Hegedűs Zoltán.

Hegedűs Zoltán

A keleti elkerülő 3,2 kilométer hosszan épül meg. A nagy teherbírású, tehergépjárművek számára tervezett út a tervek szerint 2018. december 31-ig átadásra kerül, ezzel is támogatva az Ipari Park és Hódmezővásárhely gazdaságának fejlesztését.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő gratulált a városhoz a megnyert támogatáshoz, valamint jó munkát kívánt a kivitelezőnek.

Hódmezővásárhely számára óriási kihívást jelent, hogy napi rendszerességgel 15-20 ezer jármű dübörög át a városon. Most végre, 30 év után sikerült megoldást találni erre. Óriási állami beruházásként valósul meg az északi elkerülő 35 milliárd forint értékben, amit a magyar állam március 29-én szándékozik átadni a forgalom számára. Most itt több mint 3 kilométernyi kiegészítő elkerülő valósul meg. Ez egy városi körgyűrűt hoz létre és lehetővé válik, hogy a 45-ös, 47-es, Makó vagy Tótkomlós felől érkező forgalom megkerülje a várost. Reményeim szerint ez javítja az itt élők életminőségét, érdemben javít a közlekedés biztonságán és csökkenti a levegő szennyezését” – hangzott el Lázár János beszédében.

Lázár János

A miniszter hozzátette, hogy ez a beruházás jó példa arra, hogy a város igyekszik mindenben segíteni hódmezővásárhelyi munkaadókat, hiszen a legjelentősebb cégek közelében épül a keleti elkerülő út. Számukra is gazdasági előnnyel jár, hogy a hozzájuk érkező vagy a tőlük induló kamionoknak nem kell a városon átutaztatni.

A keleti elkerülő az Erzsébet úti és a 47-es számú főút között épül meg, 1,84 milliárd forintból. A szakaszon egy vasúti átjárót is felújítanak. Az aranyági vasúti kereszteződés fénysorompóval lesz ellátva és a kerékpáros forgalomnak is lesz kijelölt átkelőhely.

A projekt Magyarország Kormányának támogatásával, a Széchenyi 2020 programban, az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap “Befektetés a Jövőbe” keretében valósul meg.

Kattintson a sajtóközleményre annak kinagyításához.

 

Sz.Viktor