Úgy tűnik, elszakadt a cérna Márki-Zay Péternél. A magát függetlenként hirdető összellenzéki polgármesterjelölt ledobta a gyűlöletbombát az eddig viszonylag nyugodt mederben zajló időközi választási kampányban. Bár a Fideszt és Lázár Jánost támadó szórólapok eddig is terjedtek a városban, Márki-Zay a fórumain újabban forradalmat hirdet, és vélhetően zavargásokat szervez.

A szerda esti, könyvtárba szervezett találkozóján még csupán arról beszélt, eljött az ideje a forradalomnak, csütörtökön viszont már egyértelmű utalásokat is tett, amikor vélhetően egy erőszakos felkelés eseményeit vázolva úgy fogalmazott „nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni, a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül”.

Hogy az egyébként mély vallásosságát hirdető, és magát a Szent István Templom Egyházközségének világi elnökeként emlegető Márki-Zay hány vásárhelyit és miért akar felakasztani, nem derült ki. Azt azonban bejelentette: a választásokra a városba hívta a Budapesten rendszeresen zavargásokat szervező Gulyás Mártont és csapatát. Gulyás közismert baloldali politikai aktivista, a Soros szervezetek egyik vezéralakja, akinek számos fővárosi akciója ért véget zavargásokkal és rendőrségi beavatkozással. Sajtószerepléseiben és felszólalásaiban időről időre polgári engedetlenségi akciókat hirdet, de közismert a tüntetések, forgalomkorlátozások és egyéb a törvényesség határait súroló és a települések életét általában felborító megmozdulásairól. Középületek megrongálása miatt bíróság elé is került.

Bár a fórumon Márki-Zay még azt mondta, Gulyásékat azért hívta meg, hogy kamerákkal figyeljék a választások tisztaságát, igen valószínűtlen, hogy – számos társadalmi munkában dolgozó jogvédő szervezet helyett – éppen az egyik legismertebb tüntetésszervező és leghangosabb politikai aktivista volt erre a legalkalmasabb. Gulyás Márton saját bevallása szerint sem jogvédő, sokkal inkább az utcai megmozdulások szervezője.

A portálunknak/rádiónknak nyilatkozó politikai szakértő szerint két dolog állhat a mögött, hogy Márki-Zay hangnemet váltva áttért a – leginkább a jelenleg a magyar baloldallal dolgozó Ron Werber által képviselt – gyűlöletkampányra. Az egyik, hogy az időközben látványosan megrogyott, és jól érzékelhető belső feszültségektől terhes vásárhelyi Jobbik támogatásának elvesztésétől tartva élesebb, szélsőségesebb hangot üt meg, remélve ettől, hogy visszaszerzi azon jobbikos tagok szavazatát, akik már jó ideje nem nézik jó szemmel a szerepléseit. A másik lehetőség, hogy hátrányban érzi magát, és az utolsó hetekben mindent bevet. A városvezetésbe kívülről igyekvő, jelenleg munkanélküli Márki-Zay számára ugyanis semmi sem jelent kockázatot: amennyiben nem választják meg, nem vet árnyékot munkájára a kampányban tanúsított viselkedése.

Az események alakulása azonban jogosan töltheti el aggodalommal a vásárhelyieket. Az eddig békés utcákat rövidesen budapesti politikai aktivisták, a sajtót pedig a vásárhelyi zavargások képei lephetik el.

Munkatársunktól: K.V