Matematika. A szó, ami óvodás szemmel nézve és füllel hallva olyan méltóságteljes, ugyanakkor a szigorú és furcsa hangzású szavak közé tartozik. A mártélyi általános iskolában viszont bizonyították, hogy a szótól, sőt a tantárgytól sem kell félni, az intézmény falain belül ugyanis buli a tanulás.

Február 15-én, szerdán a nagycsoportosok és az érdeklődő szülők számára tartottak nyílt órát, ahol a matematika és a magyar óra volt porondon. Ráadásul a kicsik nem csak nézhették, hogy miként zajlik a tanulás az isiben, hanem ők is aktív részesei lehettek és közösen dolgozhattak a többiekkel. Kiderült, hogy a számolás már egyáltalán nem okoz fejtörést a fiataloknak, de a szókirály is meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett.

Farkas Zsuzsanna

„Úgy gondolom egy iskola közelsége a szülői házhoz a gyerek és a család számára is fontos. Az a családias légkör, amit az intézmény tud biztosítani az biztonságot nyújt a gyerekeknek. A tanulmányokat azokkal folytathatják, akikkel korábban oviba jártak. A tapasztalatok szerint a mártélyi iskolások boldogok és felszabadultak, mindent igyekszünk nekik megadni, amit egy iskolai közösség nyújtani tud” – mondta el Farkas Zsuzsanna intézményvezető.

Az ovisoknak persze nem csak a mártélyi iskolába van lehetőségük ellátogatni, hanem a nagyobb családba, az anyaiskolába is, ami szintén hasznos tapasztalat lehet majd számukra.

A családias hangulat és a közelség mellett azonban a helyiek számára még egy fontos érv szólhat a helyi iskola alsós tagozata mellett.

Balázs Csilla, Bendegúz anyukája

„Egy éve lakunk Mártélyon is szeretnénk, hogy Bendegúz ide járjon. Elsősorban a kis létszám miatt. Itt kevesebben vannak, mint a vásárhelyi iskolában, így több figyelmet juthat Bendegúzra. A matematika óra nagyon tetszett nekünk is és neki is. Aktív és szeret szerepelni ezt, most is bizonyította és így, hogy kevesebb a gyerek többször felszólították, több figyelem jutott rá. Barátságos az iskola és nem túl nagy, nincs több száz gyerek egy helyen. Nálunk ez szempont” – mondta el Csilla, Balázs Bendegúz anyukája.

A tanórák jó hangulatban teltek, a nagycsoportosok pedig újabb tudással és remek élményekkel gazdagodtak a délelőtt során.

szcs