A vásárhelyi Vérellátó Osztály és a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 2. alkalommal szervezte meg „Év eleji vérfrissítés” címen a véradást, amelynek ezúttal is a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ adott helyet.

Héjjáné Borbás Anikó, a Vöröskereszt Városi Szervezetének hódmezővásárhelyi területi főmunkatársától megtudtuk, szombaton közel 60-an adtak vért. „Minden, magát egészségesnek érző 18 és 65 év közötti jelentkezhet. Minden véradást adminisztrációval kezdünk, ezt követően ujjbegyszúrással vérmintát veszünk. A vér hemoglobin szintje már elárulja, adhat –e vért a jelentkező, ugyanakkor a véradás előtt egy donor kivizsgálás történik. A véradás nem összekeverendő a vérvétellel. Utóbbira éhgyomorral kell érkezni, előbbire pedig a jóllakottság érzésével, és figyelni kell a megfelelő folyadékbevitelre. Az ide érkezők ásványvizet és csokoládét kapnak a művelet előtt. Javallott a véradás után szénhidrátot fogyasztani, folyadékot pótolni és kerülni a megterhelő fizikai munkát, vagy a sportolást, különösen az uszodát, így elkerülhető a szúrás következtében kialakuló seb elfertőződése” – mondta Héjjáné Borbás Anikó.

Héjjáné Borbás Anikó

Hozzátette, rendkívül fontos, hogy vért adjunk, hiszen ahhoz, hogy Magyarország vérellátottsága zökkenőmentes legyen, naponta 1600-1800 ember segítségére van szükség. A véradásra lehetőség van minden héten hétfőn és csütörtökön a Véradó Intézetben, de a Magyar Vöröskereszt igyekszik minél több kiszállásos véradást szervezni. 2017-ben 19 új kiszállásos helyszínen voltak a térségben, ide visszavárják őket idén is. Szem előtt tartják, hogy munkanapokon nem mindenki tud eljönni, aki szeretne, így hétvégére is szerveznek lehetőségeket erre.

Lázár Anna 8. alkalommal jött vért adni. „Utoljára 2011-ben adtam vért, mert várandósság és szoptatási időszak alatt, valamint a szülést követő egy évben nem szabad” – mondta a 3 gyermekes családanya, aki édesapjától látta a jó példát, aki szintén rendszeres véradó. „Szeretek segíteni az embereken, jó érzéssel tölt el’ – mondta Anna.

Lázár Anna

A következő kiszállásos véradás január 31-én, szerdán lesz 11 és 13 óra között a hódmezővásárhelyi Tűzoltóparancsnokságon.

Ács Helga