Dr. Dóka Tímea jegyző és dr. Martonosi György polgármester

Az idei esztendő első testületi ülését tartották kedden Maroslelén. – Elsőként beszámoló hangzott el a polgármesteri hivatal elmúlt évi tevékenységéről, ezzel igen gyorsan végeztünk, hiszen ezek évről évre ismétlődő feladatokat jelentenek – nyilatkozta dr. Martonosi György. A polgármester hozzátette: ezt követték az előterjesztések. Így például módosítani kellett a 2017-es költségvetési rendeletet, mert évközbeni ki- és befizetések is történtek.

Maroslelén több civil szervezet is működik. – Esztendőről esztendőre az önkormányzat is hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően tudjanak működni, összesen több mint 650 ezer forinttal segítjük a munkájukat, illetve azt, hogy számos programot szervezhessenek a helyieknek – folytatta a község vezetője. A keddi ülésen ezért az egyesületek, klubok beszámoltak arról, mire is fordították a tavalyi esztendőben az önkormányzattól kapott forintokat.

– A legnagyobb szervezetünk, így a legtöbbet, vagyis 180 ezer forintot kapta a Polgárőr és Tűzoltó Közhasznú Egyesület, a pénz nagy részét a járműveik tankolására fordították – sorolta dr. Martonosi György. A sportegyesület a biztosított 140 ezerből nem csupán a működését finanszírozta, hanem a megye 1-es focicsapatra is költöttek belőle. A hangzatos nevet viselő Reumás Csiga Mozgáskorlátozott Maroslelei Egyesület főként a lelei gyerekeknek szervezett programokat. De jutott pénz a nyugdíjasegyesületnek, az Őszirózsa Népdalkörnek és a Nyitnikék Egyesületnek is.

A maroslelei temető fenntartása is terítékre került. – Ezt a feladatot már évek óta a Rekviem 1990 Makó Kft. látja el, a cégnek lejárt a szerződése, ezért újra kellett pályáztatni – tudtuk meg dr. Martonosi Györgytől. Mivel ezen vállalkozáson kívül senki más nem érdeklődött, így újból a makóiakkal kötötte meg az önkormányzat a szerződést. A marosleleieknek 2018-ban átlagosan 10 százalékos emeléssel kell számolniuk, ha különféle temetői szolgáltatásokat vesznek igénybe.

Munkatársunktól. K.