Január 20-án a Szőreg elleni mérkőzéssel folytatódott a HFC II. edzőmérkőzéseinek sora. A csapat a héten komoly edzésmunkával készült, a bajnokságban is ellenfélnek számító gárda ellen. A két csapat egyébként bajnoki meccsen még szeptemberben, Szőregen találkozott egymással. Akkor gólváltást követően végül 4-2 arányban a vásárhelyiek győztek.

Gólokból ez alkalommal sem volt hiány, végül összesen 12 találatot termeltek a csapatok. Fölényben inkább a HFC játszott, többet volt a piros mezben játszó hazaiaknál a labda és helyzeteket sokaságát sikerült kidolgozni. 45 perc alatt három gólig jutottak Mohácsi Ozminék, a védelem pedig egyetlen alkalommal kapitulált.

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe. A labda többet volt a hazaiaknál, akik újfent többször kerültek helyzetbe. A támadószekció, mint a bajnokságban, most is egészen remek teljesítményt nyújtott, ugyanakkor a védelem, a fordulás utáni cseréket követően kicsit megbomlott. Ezt igyekezett kihasználni a Szőreg, akik rövid időre próbálták szorossá tenni a végeredményt, a fiatalok azonban végül jobbak voltak.

A csapat január 27-én, szombaton újabb edzőmeccset játszik, ráadásul a hétvége zsúfolt lesz az együttes számára, hiszen a Saller Kupán is érdekeltek a srácok, valamint vasárnap megyei futsal bajnoki fordulót is rendeznek számukra.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi FC II. – Szőregi RSE 8-4 (3-1)

Vásárhelyi gólszerzők: Nagy D., (4), Mohácsi, Győrfi, Bábi

HFC II: Nagy Abonyi, Bábi, Pálinkó, Dér, Rau, Lévai, Siber, Surján, Nagy D., Győrfi, Mohácsi
Cserék: Pomozi, Perpauer, Rajsli, Gyuris
Edzők: Vinnai István, Bacsa Zsolt

Vinnai István: „Ma is, mint a múlt heti edzőmeccsen, az NB III-as csapat ellen, számtalan helyzetet dolgoztunk ki az első félidőben, igaz sok helyzet ki is maradt. A második félidőben, amikor elkezdtük cserélgetni a játékosokat, akkor a szerkezet egy kicsit megbomlott, de még akkor is voltak helyzetek és gólok. A védekezés viszont kicsit felbomlott, nem tudtunk hatékonyan védekezni és az ellenfél vérszemet kapott és gólokat rúgott. Úgy gondolom, hogy a középppályán kell figyelnünk a labdaszerzésre és eladásra, de össze fog állni ez a csapat. Tegnap komoyl terhelést kaptak a játékosok és ez látszott is. Nem vállaltak annyit, mint szoktak, belebonyolódtak a cselezésbe és sok eladott labdánk volt.”

Forrás: hfc1912.hu