##audio:5313##

Beatles dalokkal  lépnek fel. Mióta működik a zenekar?

Már nem is emlékszem mikor alakult. Én magam 2004 óta zenélek a Beatboys-ban.

Ennyi idő után, hogy lehet az, hogy most mutatkoznak be Magyarországon?

Eddig külföldi fellépéseink voltak. 2017-ben Görögországban jártunk, ahol 83 koncertet adtunk. De Spanyolországban, Csehországban is felléptünk és meghívást kaptunk a Skandináv államokba is. 2018-ban készülünk Székelyföldre és Erdélybe is.

Visszatérve a zenére – a Beatles nem idejétmúlt a mai fiataloknak?

Talán éppen ez az, amiben kitűnünk a többi zenekar közül. Igyekeztünk megtalálni azt a középutat, ahol a hagyományos hangzást ötvözzük modern elemekkel. Ezzel színesebbé és érdekesebbé tesszük előadásainkat. Ez egyébként nem csak a zenében, de a külső elemekben is megjelenik.

Így azonban elveszíthetik azt a korosztályt, akik ragaszkodnak az eredeti hangszereléshez.

Egyáltalán nem! Ugyanis az idősebb korosztály ugyanúgy élvezi a koncertjeinket, ráadásul gyakran ők még jobban ismerik a dalok szövegét, mint a fiatalok.

Ön erdélyi származású. És amint említette az idén ott is több városban lépnek fel. Ennyire fontosak a gyökerek?

Mindenképpen. De mások gyökereit is tiszteletben tartom. Például a készülő nagylemezünk a „Ready 2 Reload”  anyagát is Hódmezővásárhelyen vesszük fel, mivel az egyik zenésztársunk onnan származik. Érdekessége lesz egyébként ennek a nagylemeznek, hogy analóg technikával rögzítjük.

Vagyis csak a zene és semmi számítógépes ráncfelvarrás?

Igen, így van. Talán ennek is köszönhetjük, hogy január legelején már meghívást kaptunk a Fab 4 Music Festival –ra New Yorkba,