Decemberben Hódmezővásárhely elveszítette köztiszteletben álló polgármesterét, Almási Istvánt, s hogy a város lakói őt szerették, jelezte az is, hogy a legutóbbi választáson a szavazók hetven százaléka rá adta voksát. Ehhez a veszteséghez méltatlan az a lökdösődés, amely most a kampány során zajlik – fogalmazott a miniszter, aki kijelentette: nagyra értékeli a hazai országos és a nemzetközi sajtó szerkesztőségeinek kiemelt érdeklődését, ám kérte: hagyják, hogy a vásárhelyiek maguk dönthessenek a városuk sorsáról.

Lázár János leszögezte: Magyarországnak egy olyan országnak kell lennie, ahol egy katolikus plébános elmondhatja a véleményét. Nagy baj, ha ezt nem teheti meg szabadon, s ha mégis megteszi, megbélyegzik és gyűlölködve üldözni kezdik. Megdöbbentőnek, sőt kifejezetten fenyegetőnek nevezte a miniszter, hogy a sajtó egy része üldözi és megbélyegzi azt a plébánost, aki kiáll, hogy elmondja gyülekezetének, mi a véleménye egy konkrét kérdésben.

– Egy plébános ugyanolyan ember, mint bármelyikünk, élhet a szabad véleménynyilvánítás jogával, míg egyes szerkesztőségi cikkek írói úgy gondolják, hogy egy Magyarországon élő plébános nem nyilváníthatja ki szabadon a véleményét, őt hátrányosan meg kell különböztetni – jelentette ki a miniszter.

Lázár János kiemelte: súlyosabb probléma annál, hogy mi hangzik el egy választási küzdelemben az, ha egy plébánost üldöznek, megbélyegeznek, megrángatnak azért, mert elmondja véleményét, legyen az bármilyen álláspont, akár a Fideszt kritizáló vélemény is.

A hódmezővásárhelyi polgármester-választáson induló, számos párt támogatását bíró jelölttel, Márki-Zay Péterrel kapcsolatos kérdés kapcsán Lázár János kifejtette: tízéves polgármesteri tapasztalatból tudja, hogy aki polgármester akar lenni, annak három dolgot kell teljesítenie.

Egyrészt szavahihetőnek kell lennie, egy polgármester nem hazudhat, a szavát mindig meg kell tartania. Továbbá ki kell érdemelnie a választók bizalmát, ami munka, teljesítmény, eredmény nélkül, anélkül, hogy az ember valamit le nem tett volna az asztalra, nagyon nehéz. Míg a harmadik az alkalmasság, a szövetségkötésre való képesség kérdése. Egy polgármesternek szövetséget kell tudnia kötnie a városában és a város falain kívül is, s mindeközben nem mindegy, kik is a szövetségesei.

– Akinek pedig Hódmezővásárhelyen Gyurcsány Ferenc a szövetségese, az nem hódmezővásárhelyi – jelentette ki a tárcavezető, emlékeztetve: nyolc éven át küzdött együtt a hódmezővásárhelyiekkel azért, hogy a baloldali kormányok által 2002 és 2010 között folytatott támadásaitól megmentsék a város közösségét.

– Ezek a kormányok állították le politikai büntetésként 2002-ben a Szeged-Vásárhely közötti út négysávosítását és mindenki emlékszik arra, hogy 2006-ban hogyan akarták a város kórházát tönkretenni és bezárni. Akinek Hódmezővásárhelyen Gyurcsány Ferenc a szövetségese, az nem vásárhelyi, egy vásárhelyi nem árulhatja el saját közösségét – zárta a kérdésre adott válaszát Lázár János.

Arnay