Az idei esztendő első fogadóóráját tartotta Farkas Éva Erzsébet. A makói polgármestert szerdán harmincan keresték fel ügyes-bajos ügyeikkel. Ahogy korábban, így a lakhatási gondokkal érkezőkkel ismét külön foglalkoztak. Ennek oka, hogy nagyon sokan várnak önkormányzati bérlakásra, így nem egyszerű a helyzetük. A nevük felkerült a listára, s amint van üresedés, utána költözhetnek is.

Az érkezők döntő többsége valamilyen segítséget vár a polgármestertől. Egy román állampolgárságú nő azért jött, mert úgy véli, nagyon nehezen kapja meg a honosítását. Az ügyét kivizsgálják és megpróbálnak megoldást találni rá – kapta a választ. A szociálisan adható téli tüzelő ügyében is felkeresték a városvezetőt. De olyanok is ültek a folyosón, akik abban bíztak, hogy esetleg kapnak valamilyen munkát.

Böbe néni, vagyis Botos Károlyné

A fogadóóráknak úgymond visszatérő vendégei is vannak. Így például Botos Károlyné, aki már harmadik alkalommal kereste fel Farkas Éva Erzsébetet. – Hét gyermekem, 38 unokám és 15 dédunokám van, ők Ózdon élnek, de sajnos közmunkásként nem keresek annyit, hogy jusson az útiköltségre – panaszolta Böbe néni. Korábban már kapott 20-20 ezer forint rendkívüli települési támogatást, most is ebben bízott. Nem kellett csalódnia, hiszen ismét kifizetik helyette a buszjegyet. Oda-vissza.

Galambtanya. A Bérpalota tetőszerkezete van a legrosszabb állapotban

A városközpont egyik legimpozánsabb épülete a helyiek által csak Bérpalotának hívott tömb. Sajnos annyira rossz állapotba került, hogy nagyobb esőzések során folyamatosan beázik. Ezért szerdán olyanok is sorszámot húztak a polgármesteri hivatalban, akik erre hívták fel a figyelmet. – A problémát jól ismerem, hiszen rendszeresen egyeztetek erről az illetékesekkel, az önkormányzattal együtt 24 tulajdonosa van a Bérpalotának, a homlokzat és a tető teljes felújíátása 1 milliárd forintba kerülne – sorolta a polgármester. Farkas Éva Erzsébet ezzel kapcsolatos gondolatait itt találja:

##audio:5306##

A főhomlokzat

Munkatársunktól. K.