Dr. Ábrahám Judit, Gergely Gábor, Bodrogi Csaba és dr. Keresztúriné Kisistók Tímea

Makó történetének egyik legnagyobb beruházása a hamarosan induló fürdőbővítés. A 9,5 milliárd forintos fejlesztés – mely száz százalékos állami támigatást élvez – a város életét képes átalakítani, így mindenkit érdekel. Ezért indult el egy beszélgetős sorozat, melyet elsőként kedden szerveztek meg. Akkor a szálláshelyek tulajdonosai fejtették ki az ezzel kapcsolatos gondolataikat. Most a gyógyászat került terítékre. Az esemény moderátora dr. Keresztúriné Kisistók Tímea, a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Gergely Gáborral, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának elnökével, dr. Ábrahám Judit rehabilitációs szakorvossal és Bodrogi Csabával, a Grand Hotel Glorius tulajdonosi körének képviselőjével beszélgetett.

A kikapcsolódás gyógykezeléssel is párosulhat

– Jelenleg két termálkutat üzemeltetünk, az egyik, melyet még az 1950-es években fúrtak, látja el mind a mai napig 42 Celsius fokos vízzel a gyógymedencéket, a II-es kút pedig 1600 méter mélyről hozza fel vizet, mellyel többek között fűtjük az épületet – nyilatkozta Gergely Gábor. Az igazgatóság elnöke kiemelte: a bővítésben szerepel egy harmadik kút fúrása is. – Felvettük a kapcsolatott a helyi háziorvosokkal is, hogy minél többen értesüljenek a fürdőnk gyógyászati szerepéről, emellett tervezzük, hogy a szomszédos országban lévő két nagyvárosban, Temesváron és Aradon is népszerűsítsük ezen szolgáltatásainkat – tette hozzá Gergely Gábor. Sokan nem tudják, hogy a marosi gyógyiszapnak milyen jótékony szerepe van az egészség megőrzésében, illetve a rehabilitációban. Ennek érdekében a Szegedi Tudományegyetemmel is össze kíván fogni a Hagymatikum, hogy kutatásokat végezzenek a további hasznosítás érdekében. A költségek finanszírozására pályázati forrásokat keresnek.

– Három évtizede kapta meg az iszapunk és a gyógyvizünk a minősítést, s az a célunk, hogy minél szélesebb körben megismerjék a jótékony hatásaikat az emberek – vette át a szót dr. Ábrahám Judit. A rehabilitációs szakorvos arról is beszélt, hogy a bővítés kapcsán a jelenlegi épületszárnyból az újba költöznek az irodák, így a kiürült helyiségekkel növelhetik a kezelők számát. Emellett számos modern gyógyászati eszköz beszerzésére is sor kerülhet. – Ki kell emelni, hogy az állandó makói lakcímmel rendelkezőknek kétszer 15 alkalmas gyógyászati kezelés jár ingyenesen egy esztendőben, a kistérségben élők pedig kedvezményesen vehetik ezeket igénybe – sorolta a szakorvos. Dr. Ábrahám Juditot hallja:

##audio:5305##

Indul az iszappakolás!

A Hagymatikum szoros kapcsolatot ápol a közelben lévő Grand Hotel Gloriusszal. – Nagyon sokat várunk a fürdőbővítéstől, hiszen nagyon sok család száll meg nálunk, akik mind az élmény-, mind a gyógyászati részleget szívesen felkeresik a Hagymatikumban – fogalmazott Bodrogi Csaba, aki a tulajdonosi kört képviselte a szerdai beszélgetésen. Elmondta: már egyeztettek annak érdekében az önkormányzattal, hogyan lehetne megoldani azt, hogy a szállóvendégek ne a szabad ég alatt, hanem fedett helyen mehessenek át a fürdőbe. A Makón éjszakázó – elsősorban román és szerb – turisták körében is egyre népszerűbb a hagymatikumi gyógyászat.

Munkatársunktól. K.