Evés után édes a pihenés

Nem szokványos dolog, hogy az adott esztendő első babája nem egy, hanem két csöppség legyen. Makón 2018-ban így történt, ugyanis egy ikerpár jött a leghamarabb a világra a városi kórházban. Akteke Sabri és Soner január 3-án késő éjszaka született. Sabri volt a gyorsabb, őt öccse 7 perccel később követte. A szülés természetes úton zajlott, annak ellenére, hogy a második kicsi farfekvéssel érkezett. A szüleik nagyon boldogok, igaz, eleinte csak egy babára számítottak, de mikor megtudták, ketten lesznek, még nagyobb lett az öröm. A párnak már van két nagyobbacska gyermeke: a 2 éves Yunus Emre és a 3 éves Islim Fatma.

A legnagyobb biztonságban, vagyis az édesanya, Akteke Alexandra karjaiban

– Az egypetéjű magzatok hallatán meglepődtünk, de annyira nem, hiszen a férjem öccsének is ikrei vannak – tudtuk meg az édesanyától. Akteke Alexandra makói, de a párja Akteke Deniz török-belga állampolgár. Apás szülés volt, de a férfi most már újból az utakon van, ugyanis sofőr. A család úgy döntött, hogy visszatér az anyuka hazájába, s Makón folytatják az életüket. Ahogy a két nagyobb csemete, úgy a kicsik is több nyelven beszélnek majd. – A lányom nagyon jól tud törökül és magyarul is, a 2 éves fiam pedig e kettő nyelv mellett még franciául is megérteti magát, hiszen Belgiumban cseperedett fel, én kint viszont az angollal boldogultam – sorolta az anyuka. Így Aktekééknél igazi bábeli zűrzavar támad, ha összejön a család. Arra kérdésre, miszerint szeretnének még több gyermeket, az anyuka mosolyogva csak annyit mondott: a legkisebb csemetéjük nevét lefordítjuk magyarra, az annyit jelent, hogy utolsó, végső.

Az anyukát virággal is meglepte Farkas Éva Erzsébet polgármester

– Polgármesterként már negyedik alkalommal köszönthetem a város első babáját, de ez az első eset, hogy mindjárt két picit is – vette át a szót Farkas Éva Erzsébet. A városvezető kiemelte: a csokor mellett egy-egy babaszőnyeget, valamint 100-100 ezer forintról szóló kötvényt is hozott pénteken a kórházba. – Az önkormányzat számos olyan intézkedést vezetett be 2014 óta, melyekkel a családokat, a gyerekeket támogatja – emelte ki Farkas Éva Erzsébet. Tavaly Makón 208 olyan csöppség született, akik a város lakosai is lettek egyben, ugyanis járási székhelyként a környező kisebb településekről – ahol nincs kórház – szintén Makóra jönnek a várandós édesanyák.

Igazgatói kíváncsiság, a tagkórház vezetője, dr. Nagy Jenő is megnézte a piciket

– A szülés nem csupán azért volt különleges élmény a számomra, mert ikreket vártunk, hanem azért is, mert a délutáni ultrahang még azt mutatta, hogy mindkét baba koponyavéggel feküdt, de idővel a második úgy döntött, hogy megfordul – avatott be a részletekbe dr. Kovács Krisztián. A szülészet-nőgyógyászat adjunktusa hozzátette: mivel az idősebb kicsi koponyavéggel jött  a világra, mondhatni megcsinálta a helyet az öccsének, fordított esetben viszont császármetszést kellett volna alkalmazniuk. A 29. héttől kezdve foglalkozhattak a makói orvosok a kismamával és a gyerekeivel, ugyanis ekkor tértek vissza Belgiumból. Ikerszülésnél több orvos is jelen van, így volt ez most. – Évente úgy négy-öt olyan hasonló esetünk van – mondta dr. Kocsis Ernő, az osztály csoportvezető főorvosa. Azt is megtudtuk tőle: amióta működik az úgynevezett lombikprogram, jóval több az ikerszülés.

Munkatársunktól. K.