A karácsonyi csöndnél nincs nagyobb dolog a világon. Ilyenkor a természet is és az ember is elcsöndesedik, magába száll, elgondolkodik és átértékeli az évet. Nem csak a múló napokat, hanem a saját szívét is. Így van ez Székkutason is, ahol vasárnap meggyújtották a harmadik gyertyát a koszorún. Mihály Ferenc egy Aranyosi Ervin versel köszöntötte az egybegyűlteket, majd meggyújtotta a gyertyát.

Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.

Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.

Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.

A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.

/Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya/

Miután a szeretet harmadik gyertyája is lángra lobbant, a Murgács Kálmán Művelődési Házba vonultak az ünneplők, ahol Seres Krisztián egy zenés műsorral járult hozzá a szívek ünneplőbe öltöztetéséhez.

Olyan dalokkal készültem, ami a szeretetet közvetítik. A székkutasiak nagyon befogadóak, nagy szeretettel fogadtak, amit nagyon köszönök. Nekem a szeretetről szól a karácsony, csak úgy, mint az év többi napja. Én a szüleimmel illetve a párom szüleivel szoktam tölteni az ünnepet” – nyilatkozta Seres Krisztián, zenész.

Sz.Viktor