Háromszázhúsz, tartós élelmiszerrel teli doboz várt arra, hogy hazavigyék csütörtökön kora délután a Balogh Imsi Sportaréna aulájában. Hódmezővásárhely Önkormányzata ezekkel a csomagokkal köszöni meg a közfoglalkoztatottjainak az egész éves munkát.

Tavaly 500, míg idén 320 főt vártak, hogy átvegyék, a több mint 4000 forint értékű tartós élelmiszer csomagjukat. Az érkezőket Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere köszöntötte.

“Minden köszönetünk az önöké, hiszen a várost, a csapadékelvezető árkokat tisztán tartották, de gyönyörű szép a Kossuth tér is. Bármerre nézünk, az önök munkája mindenütt rányomja a bélyegét Hódmezővásárhely szépségére és arculatára.” – mondta az alpolgármester.

Varga Attila, a csatornázási munkálatokon dolgozik. Elmondta óriási segítség számára az önkormányzat ajándéka, amit csak akkor fog felbontani, ha már hazaért.

A tejet, lisztet, cukrot, étolajat, leves és körettésztát, lekvárokat, májkonzervet, szilvabefőttet, löncshúst és teát tartalmazó csomagok súlya is mutatta, hogy bőven megpakolták őket, ezért a közfoglalkoztatottak nagy része kerékpáron, vagy kocsival vitte őket haza a családnak.

n.j.