Készülnek a karácsonyi díszek

Makó egyik városrészében, Vertántelepen nagyon összetartó közösség él. Ez minden korosztályra igaz, így az idősekre is. A Munkás utcai klubban immáron tizenkét esztendeje rendszeresen összejárnak a nyugdíjasok, hogy közösen kikapcsolódhassanak. – Jelenleg harmincheten vagyunk, a társaság kiváló, ezér egyre több az olyan tagunk, aki nem vertáni ugyan, de mégis szeret velünk együtt lenni – nyilatkozta Nádasdi Istvánné. A klub vezetőjével a keddi karácsonyi ünnepségükön beszélgettünk.

Az ünnepi összejövetelre két önkormányzati képviselő, Weszelyné Véghseő Henriett Mária és Gáspár Sándor is eljött. A vertániak nem csak az otthonaik közelében lévő intézményben találkoznak, hanem szívesen eljárnak a Justh Gyula utcai klubba is. – Az önkormányzattól több esetben is kaptunk már ahhoz segítséget, hogy kirándulhassunk, így például az idén bejárhattuk a Balaton-felvidéket – sorolta Nádasdi Istvánné.

Kedden nem csak karácsonyi ajándékkal, hanem kis műsorral is meglepték a jelenlévőket. Kovács Zsombor például arról mesélt nekik, miért és hogyan is került egykoron csillag a feldíszített fenyőfa csúcsára. – Nagymamám itt klubtag, így már több alkalommal is elkísértem – árulta el a Kálvin téri Református Általános Iskola kisdiákja. A 8 éves Zsombor már nagyon várja a karácsonyt, hiszen ilyenkor együtt van az egész család, s közösen ünnepelnek.

A nagymama és unokája, Kocsis Sándorné és Kovács Zsombor

A korábban említett Zsombor nagymamája a vertántelepi klub legfiatalabb tagja. – Most 63 esztendős vagyok, hat éve járok ebbe a közösségbe, igaz, akkor még dolgoztam, de nagyon megszerettem ezt a társaságot – tudtuk meg tőle. Miután nyugállományba vonult a MÁV szegedi igazgatóságáról, ahol könyvelő volt, a férjével közösen most már még több időt töltenek itt el.

Munkatársunktól. K.