Bár Ravasz László nem politikusként tevékenykedett, hatással volt a politikára. Erről a kiállítást megnyitó Tőkéczki László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense szólt, emlékeztetve, hogy Ravasz prédikációit maga Horthy Miklós kormányzó is hétről hétre meghallgatta a fővárosi Kálvin téri templomban. A püspök az Ige segítségével igyekezett utat mutatni, s az Ige teológusaként a történelmi kálvinizmust képviselte.

Ravasz László 1948 után válaszút elé került: vállalja a bebörtönzést, vagy a kommunizmus nyomására visszavonul. „Inkább voltam okos, mint bátor” – írta később a helyzetre válaszul meghozott döntésről. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a gyülekezetek egyhangú szavazással érték el, hogy korábbi püspökük visszatérjen hozzájuk, ám a forradalom leverése után Ravasz ismét kénytelen volt visszavonulni családjához Leányfalura. E korról mondta később: Krisztus egyháza Krisztus ellenségeinek kezébe került.

Tőkéczki László hozzátette: Ravasz Lászlónak mindenki felé volt aktuális, az etikai igazságot megvilágosító mondanivalója, olyan személyiség volt, akit hiába próbáltak meg kitörölni a magyar reformáció történetéből, nem lehet megkerülni a huszadik század szellemi életéről és református egyházáról szólva. Ravasz László kezdeményezte az egyház megújulását az 1920-as-1930-as években, s munkájához mindig tehetséges embereket választott, legyen szó templomépítésről, ifjúsági szervezet létrehozásáról, vagy a szellemi megújulás kezdeményezéséről.

A megnyitón jelen volt Ravasz László unokája, Szacsvay Éva néprajzkutató, a tárlat egyik kurátora, aki elmondta: a kiállítás egységei Ravasz László tevékenységének egy-egy oldalát mutatják be, mint prédikátort, vagy püspököt, életútjának olyan szakaszait, mint a trianoni döntés és eltávozása Erdélyből, vagy az 1945 után bekövetkezett változások. Ravasz László mindezen történelmi pillanatokban helyt állt, s amikor unokáinak édesapjai az ötvenes évek kommunista diktatúrájában börtönbe kerültek, ő a gyerekeknek békés és boldog gyerekkort biztosított.

Humorral és derűvel látott mindent a legsötétebb években is – emlékezett vissza Szacsvay Éva nagyapjára, aki vasárnapi iskolát tartott unokáinak. Amiről itthon beszélgetünk, azt nem mondjuk el az iskolában, s amit az iskolában beszélünk, nem mondjuk el otthon – emlékezett vissza az unoka a nagypapával folytatott beszélgetések egyik fontos szabályára, s szólt a foglalkozás után az újságpapírba csomagolt kockacukorról és mazsoláról, amelyet jutalmul kaptak a kis tanítványok: az ötvenes években csak ezeket az „édességeket” lehetett beszerezni.

(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)