A gyerekek legszemélyesebb, legmeghittebb pillanataiban engedtek betekintést rajzaik, festményeik segítségével. Hiszen az otthon az a hely, ahol a szívünk megpihenhet, ahol a legkegyetlenebb időszakban is melegségre, békére lelhetünk. A Tiszta Szívvel Egyesület idei felhívásával arra kérte a gyerekeket, hogy ebbe a varázslatos állapot, hely, érzés jelenjen meg a képeiken.

Dr. Havasi Katalin

„Nagy örömünkre száznál több rajz érkezett, csoportos rajzok, egyéni rajzok. Valóban igazán magas színvonalú alkotások születtek. A kategóriák korcsoportonként vannak. öt kategóriában hirdettük meg a versenyt. A legkisebbek az óvodások, akik leginkább csoportban adtak be rajzot, illetve innen felfele egészen a 7-8. osztályosokig” – fogalmazott dr. Havasi Katalin, a Tiszta Szívvel Egyesület elnöke.

A beérkezett pályaműveket két művésztanár, Zoltai Attila és Bozsér Zsolt bírálta, és a legjobbak műveiből kiállítást is szerveztek, illetve természetesen ajándékot is kaptak a gyerekek, sok-sok szaloncukorral kísérve.

Dzurdzik Dóra

A legnagyobbak között Dzurdzik Dóra művét ítélték a legkiemelkedőbbnek. Dóra a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola színeiben indult, egyébként pedig a Szent István Általános Iskola 7.b osztályos tanulója. Többször indult már Dóri különféle rajzpályázatokon, hiszen 7 éves kora óta nagyon fontos szerepet tölt be a rajz. Óriási boldogsággal töltötte el, hogy az ő művét kiáltották ki a legjobbnak saját kategóriájában. Egy havas tájképpel nevezett, amelyen központi elemként egy házikó áll, amelyből kifelé sugároznak a benti fények. Természetesen a karácsony szelleme is átjárja a művet, amely ünnepet Dóri már nagyon vár.

A kiállítás megnyitón Mohai Szilárd (zongora) és Bordás Gabriella (vers) közreműködött.

ÉR.

Díjazottak

Óvoda

1. Nádor utcai Óvoda Tulipán csoport (Borsándi Lara Bianka, Boros Laura, Farkas Annabella, Katler Máté-Márk, Rozsos Virág Lara)

2. Klauzál utcai Óvoda Süni csoport

3. Nádor utcai Óvoda Margaréta csoport (Rácz Bíborka, Galamb Nikolett, Szakáll Boglárka, Kónya Gabriella, Szrnka Csenge)

1-2. osztály

1. Kérdő Luca (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

2. Szenti Kitti Lili (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

3. Balog Lili (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

3-4. osztály

1. Huszka Brigitta (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

2. Szabó Szófia – Török Laura (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)

3. Nagy Erika (Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola)

5-6. osztály

1. Pethő Hanna (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

2. Gyevi-Szabó Nóra (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

3. Oswald Gréta (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

7-8. osztály

1. Dzurdzik Dóra (Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola)

2. Tandi Rózsa (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

3. Karsai Balázs (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)