Rövid beszédében nagyon sok problémát felvetett. Kovács Vilmos ezredes, az intézmény parancsnoka elmondta, hogy az első világháború 100. évfordulójához kapcsolódva a múzeum 2014-től minden évben tartott egy nemzetközi konferenciát. A magyar előadók a fenti intézmény munkatársai voltak. A kivételt Stencinger Norbert, a Nagy Háború Blog történésze jelentette.
Először prof. Pollmann Ferenc tartott egy nagyívű előadást 1917 – a változás éve? címmel. Őt követte Stencinger Norbert történész, aki a m. kir. 20. gyaloghadosztály hősi harcairól számolt be. Ezután Kovács Vilmos ezredes a caporettói áttörés logisztikai előkészítéséről szólt.


Ezt követően Kiss Gábor őrnagy a rohamcsapatok létrejöttéről és a caporettói áttörésben játszott szerepükről beszélt. Balla Tibor alezredes, hadtörténész Bertalan Árpád hadnagy hősiességéről beszélt az áttörésben, majd az életét végigkövette egészen 1941-ig.
Ezután Krámli Mihály történész az osztrák-magyar haditengerészet 1917 november-decemberi támadását ismertette. Végül Bálint Ferenc történész az olasz fronton zsákmányolt fegyverekről, felszerelésekről szólt. A délelőtti szekciót Hermann Róbert hadtörténész vezette le, a délutánit pedig Veszprémy László alezredes.


A külföldi előadók közül először prof. Andrea Ungari olasz történész tartott előadást Caporettó eredetéről. Ezután Dr. Richard Lein tartott előadást Ausztriából, amelyben a caporettói csatát átfogóan ismertette. Ezt követően Garkusa Irina Olegovna orosz történész beszélt az olasz front 1917-es helyzetéről az olaszországi orosz kémjelentések alapján.
Ezt követte Dr. Peter Lieb német történész előadása, aki Erwin Rommel és Ferdinand Schörner részvételéről beszélt a caporettói áttörésben, valamint a második világháborús szerepükről.

A konferencia végén Balla Tibor alezredes, hadtörténész röviden összefoglalta az előadások lényegét. Ezután kérdésekre is sor került. Pintér István történész a caporettói csatával kapcsolatban tett fel kérdést prof. Pollmann Ferenc történésznek és az olasz kollégának. Erről az áttörésről 2007-ben ő is írt egy cikket. A tengeralattjáró háború megítélésében szólt Anglia meghatározó szerepéről is. A konferencia magas színvonalú és jól szervezett volt.      

szöveg és kép: Ifj. Pintér István