Szombaton és vasárnap tartják az ország egyik legrangosabb szenior úszóversenyét a Gyarmati Dezső Sportuszodában, Hódmezővásárhelyen. 5 nemzet versenyzői érkeztek a városba, hogy összemérjék tudásukat a különböző úszásnemekben. A szenior úszóversenyeken 25 évnél fiatalabb versenyző nem vehet részt. A versenyszabályzatban történtek módosítások is, így már nem alapfeltétel az, hogy az induló két évnél nem lehet hosszabb ideig igazolt versenyzője a Magyar Úszószövetségnek.

Összesen 50 csapat 300 versenyzője áll a rajtkövekhez a hétvégén. Kenéz László, a HSÚVC elnöke elmondta, hogy remek eredményeket értek el a magyar szenior úszók a világbajnokságon.

“A nagy része azoknak az indulóknak akik a világbajnokságon ott voltak, Hódmezővásárhelyre is eljöttek. Szombaton negyed egykor kezdtük el a versenyt, majd este tartunk egy közös vacsorát, ahol  mindenkit meghívunk egy tál paprikás krumplira.” – mondta Kenéz László. Hozzátette: fokozottabb hangulat van egy ilyen versenyen, mivel az indulók nagyon lelkesek és elvárják maguktól a legjobb eredményeket. – mondta Kenéz László.

Dr. Csikány József, a Törökbálinti Senior Úszó Club elnöke 74 éves, összesen 115 érmet szerzett világversenyeken. A szenior úszó Hódmezővásárhelyen is medencébe szállt. Elmondta: úszónak az megy, aki bírja és szereti a terhelést.

“Ez nem olyan egyszerű dolog mint a séta, pláne ha valamilyen eredményt szeretne elérni az ember. A sportnak és a munkának köszönhetően sokkal nagyobb a teherbírásom és ezeken a versenyeken az időeredményeim az 50 évesekével vetekszik.” – mesélte a szenior úszó, aki százötször érte el az országos bajnokságon a legjobb eredményt.

Természetesen a HSÚVC színeit is többen képviselik a rangos versenyen. Zenke József elmondta, hogy 1960 óta úszik, 17 éve kezdte el a szenior úszást. Hetente 3-4 alkalommal úszik, valamint egyszer vízilabdázik a barátaival az uszodában.

“Szinte több időt töltök a strandon, mint bárhol máshol. Amikor elkezdtem a szenior úszást, elsősorban az egészségem javítása miatt csináltam. Annyira visszarázódtam, hogy elindultam különböző bajnokságokon, így jártam többször világversenyen is. Marokkóban 10. lettem két számban is.” – mondta Zenke József, akinek a kedvenc úszásnemei a hát és a pillangó.

Az ország és környékének legjobb szenior úszói 32 számban versenyeznek majd a dobogóra jutásért a Gyarmati Dezső Sportuszodában Hódmezővásárhelyen.

Az úszóverseny eredményeit ITT találja meg.

n.j.